11 °C Budapest

Bajban a magyar műsorvezető: börtön egy bírság miatt?

Pénzcentrum
2013. november 3. 13:10

Egy tízezres szabálysértési bírságot felejtett el befizetni Sebestyén Balázs, amiért most 2 nap börtön várhat a műsorvezetőre.

"Egy picit meg vagyok ijedve, mert kaptam egy végzést a Budaörsi Járásbíróságról, ami nem tűnik túl megnyugtatónak. Azt írják, hogy beterjesztették egy állítólag általam be nem fizetett helyszíni pénzbírság átváltoztatását elzárásra. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ha nem lépek ez ellen, akkor engem elzárnak. Tízezer forintom van szabálysértésként, ami azt jelenti, hogy két napot kellene rács mögött töltenem" - mondta a Morning Show adásában Sebestyén Balázs a Hír24 tudósítása szerint.

Nem derült ki ugyan a műsorból, hogy miért kapta a büntetését Balázs, de a legtöbben parkoláskor szednek össze hasonlót. Már azok, akik nem trükköznek. Különös módon oldják meg a parkoló autósok a hasonló eseteket, egy jogszabályban talált kiskaput kihasználva ingyen állhatnak akocsik a fizetőövezetekben is, mindössze annyit kell tenni a sofőrnek, hogy felnyitja az autó csomagtartóját - írta a Blikk.

A Blikk riporterei ki is próbálták ezt, a körút közelében egy forgalmas helyen. A teszt két óráig tartott, nem kaptak büntetést, bár több parkolóőr is elment a kocsi mellett.

Az Emberibb Parkolásért Egyesület főtitkára, Murányi József elmondta, a jogszabály szerint a rakodás nem minősül várakozásnak, így parkolási díjat sem kell fizetni érte. A rakodás addig nem minősül várakozásnak, amíg az folyamatosan tart. A rakodás időtartamáról nem rendelkezik a fővárosi közgyűlés önkormányzati rendelete.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzátette: ha megbüntetik a felnyitott csomagtartóval parkoló autókat és az ügy bíróságra kerül, a parkolási társaság nem tudja bebizonyítani, hogy az adott gépjárművel blicceltek, s nem pedig pakolt a tulajdonos.

Az üggyel kapcsolatban megkérdezték a Budapesti Közlekedési Központot is, van-e valamilyen eszköze a hatóságoknak, hogy fellépjenek a trükköző autósokkal szemben, de eddig nem kaptak választ.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 25. 12:34
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom