Betiltották az Elmű-Émász online szerződéseit

MTI
2013. október 30. 12:15

Sok szabálytalanságot talált a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az Elmű és Émász májusban indított online tarifájának hirdetményeiben, szerződéskötési gyakorlatában és hivatalos dokumentumaiban, ezért a törvényes állapot helyreállításáig megtiltotta új szerződések kötését. A 2-2 millió forint büntetéssel sújtott szolgáltatók fellebbezést fontolgatnak - írja a Nol.hu szerdán.

A cikk szerint a cégeknek a hivatal tételes hibalistája, illetve javítási utasításai kézhezvételétől számított 20 napon belül orvosolniuk kell a hiányosságokat. A MEKH kétségesnek tartja a már létrejött megállapodások érvényességét is, ezért biztosítani kell a szerződők számára minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül a 45 napon belüli elállás lehetőségét.

A határozatok az Elműt és az Émászt egyaránt 2-2 millió forint bírság megfizetésére kötelezik. A hivatal szerint a felső határ akár százmillió forint is lehetett volna, de a két társaság részéről korábban hasonló jellegű jogszabálysértést nem tapasztaltak.

A Nol.hu ismerteti: az egyazon tulajdonosi körbe tartozó Elmű és Émász májusban fapados áramszolgáltatást indított lakossági fogyasztók számára. Akkori tájékoztatásuk szerint akik bizonyos feltételeket vállalnak, az energiadíjból nyolc - a teljes számlából körülbelül négy - százalékos árkedvezményt kapnak ez év végéig.

A MEKH szerint ez önmagában nem jogsértő, de az érdeklődőket nem tájékoztatták egyértelműen, megfelelő időben és részletességgel, hogy az átszerződés után a fogyasztóra más szabályok vonatkoznak. Az úgynevezett egyetemes szolgáltatás esetén a fogyasztó államilag kötött tarifán kapja az áramot, az online szerződés aláírásával viszont "szabadpiaci" ügyféllé válik, tarifáját és feltételeit a szolgáltató jóval kötetlenebbül határozhatja meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hivatal az ügyet más hatóságokhoz is továbbítja, további vizsgálódások céljára - írja a lap. Boross Norbert, az Elmű-Émász szóvivője a Nol.hu megkeresésére annyit mondott, vizsgálják a bírósági fellebbezés lehetőségét.

A cikk szerint néhány nappal ezelőtt a szóvivő arról tájékoztatta a lapot, hogy eddig néhány ezer lakossági ügyfél vállalta az online tarifa feltételeit.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 12. 20:29
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem