-3 °C Budapest

Dugó lehet a Forma-1 miatt

Pénzcentrum
2013. július 23. 16:27

A mogyoródi Hungaroring versenypályán július 26-án (pénteken), 27-én (szombaton) és 28-án (vasárnap) rendezik meg a Forma 1 Magyar Nagydíjat. A Budapesti Közlekedési Központ a kényelmesebb utazás érdekében a szokásosnál nagyobb kapacitással közlekedteti a hév-szerelvényeket a H8-as vonalon, és egyedi, kedvezményes díjszabással segíti a mogyoródi versenypályára igyekvőket. Július 28-án, vasárnap a versenynapra érvényes kedvezményes 9990 forintos álló-, és a 19990 forintos ülő- Forma 1 belépőjeggyel rendelkezők mindhárom metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe.

Így juthat el tömegközlekedéssel a Forma 1 helyszínére

A Forma 1 autóverseny magyar futamának helyszínéül szolgáló Hungaroring Mogyoród mellett található. A helyszín tömegközlekedéssel, a Gödöllő felé tartó H8-as hévvel közelíthető meg a fővárosból. Emellett elérhető a Volánbusz Árpád híd M és a Mogyoród, Templom tér között közlekedő különjáratokkal is, melyekről a Volánbusztól lehet tájékozódni.
Felhívjuk a versenypályát hévvel megközelíteni kívánó utasaink figyelmét, hogy az csak a Gödöllőig közlekedő H8-as vonatokkal érhető el, a Cinkotára és Csömörre közlekedő szerelvényekkel nem!
A Forma 1 helyszínéül szolgáló Hungaroring a H8-as hév Szilasliget megállóhelyétől gyalog, a Mogyoród állomásról pedig közvetlen buszjárattal is megközelíthető. A 3-as, a 4-es, az 5-ös és a 6-os kapun át elérhető szektorokhoz Szilasliget, míg az 1-es, a 2-es, a 7-es illetve a 8-as kapun át elérhetőekhez Mogyoród állomáson célszerű a hévről leszállni. A távolság gyalogosan az állomásoktól körülbelül 2,5 kilométer, amely 35-40 perc alatt megtehető, de Mogyoródról busszal is lehet utazni.

A H8-as hév az Örs vezér teréről indul. Az Örs vezér tere könnyen megközelíthető
• Buda és a belváros felől a M2-es metróval,
• Észak- illetve Dél-Pest irányából a 3-as villamos igénybevételével, és számos buszjárattal.

A H8-as hév Gödöllőre közlekedő járatai az Örs vezér teréről az alábbi gyakorisággal közlekednek:
• csütörtökön és pénteken délelőtt fél óránként,
• csütörtökön és pénteken kora délután és a délutáni csúcsidőszakban 10-20 percenként,
• csütörtökön és pénteken az esti időszakban fél óránként,
• hétvégén fél óránként.

A H8-as hév pontos menetrendje holnapunkon az alábbi linken olvasható.

A fentiek mellett a versenyszervezők megbízásából a Volánbusz a Forma 1 Magyar Nagydíjra belépővel rendelkezőknek díjmentesen igénybe vehető, az Árpád híd M és Mogyoród, Templom tér valamint Mogyoród H és Mogyoród, Templom tér között közlekedő autóbuszjáratot közlekedtet, amelyről további menetrendi információ az alábbi linken olvasható.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hosszabb hév-szerelvények
Július 25-én, csütörtökön és 26-án a délutáni csúcsidőszakban, továbbá 27-én és 28-án reggel 7 és este 20 óra között a H8-as hév a zsúfoltság elkerülése céljából 3 helyett 6 kocsis szerelvényekkel, megnövelt kapacitással közlekedik.

Kedvezményes díjszabás a héven, ingyenes utazás a metrón
Július 26-án, 27-én és 28-án, az ezeken a napokon érvényben lévő Budapest 24 órás, Budapest csoportos 24 órás és 72 órás jegyekkel, Budapest kártyával valamint 5/30-as jeggyel rendelkező utasaink a H8-as hév vonalán az év többi napjához képest hosszabb szakaszon, Mogyoródig közlekedhetnek, egyéb kiegészítő jegy vásárlására nincs szükség. A többi jegy- és bérlettípushoz kiegészítő hév-menetjegy megváltása kötelező!

A július 28-ai versenynapra érvényes speciális, 9990 forintos álló-, és a 19990 forintos ülő- Forma 1 belépőjeggyel rendelkezők - a belépő felmutatásával - mindhárom metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe, azonban ezek a belépőjegyek más viszonylatokra, így a hévre sem érvényesek. (A speciális jeggyel együtt járó kedvezmény célja a vidékről a MÁV-Start pályaudvarairól az M3-as metró Árpád híd állomásának és az onnan induló Volánbusz járatok megközelíthetősége.)

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29