A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában
A Népszabadság információja szerint az eredeti, 2015. márciusi céldátum helyett már jövő tavasszal munkába áll az a több mint félezer modern sebességmérő, amelyek hatására a rendőrség reményei szerint az autósok hamar belátják, hogy "nem éri már meg padlóig nyomni a gázt az utakon".
A lap úgy tudja, lesznek olyan utak, amelyeken 20-25 kilométerenként áll majd egy-egy traffipax. 365 úgynevezett komplex közlekedési ellenőrzési pontot létesítenek, valamint 160 mobil mérőállomást.
Az újfajta "sebességmérők" nem csak sebességet mérnek. Nagy felbontású kameráiknak köszönhetően több más szabálysértést is képesek dokumentálni, mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







