Szürke, borongós napokkal indul a hétvége és a jövő hét első fele, többfelé tartós köddel és csak kevés napsütéssel.
Jövő nyáron indul a győri bérkerékpárrendszer - jelentette be Fekete Dávid alpolgármester kedden, sajtótájékoztatón.
Mint mondta, Zalaegerszeggel és a Vasi Volánnal közösen nyertek pályázaton 600 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást. A zalai megyeszékhely és a volántársaság a pénzből - Győrben már működő - közlekedési utastájékoztató rendszert alakít ki, míg a kisalföldi megyeszékhely egy olyan hálózatot, amely egyaránt szolgálja a helyieket, az ott tanuló diákokat és a városba látogató turistákat.
A győri önkormányzat a 150 millió forintos támogatásból városszerte 23 információs pontot és - öt, tíz vagy tizenöt bicikli befogadására alkalmas - kerékpárdokkolót alakít ki, ahol összesen 215 biciklit lehet majd kikölcsönözni, illetve a használat után visszavinni.
Az alpolgármester hozzátette: várhatóan egy hónapon belül megkötik a támogatási szerződést, ezt követően írhatják ki a rendszer kialakítására és műkötetésére a közbeszerzési pályázatot. A tervek szerint a próbaüzemet követően, 2014 nyarán indulhat el a szolgáltatás.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








