9 °C Budapest

Százezres költség lesz az ócsaiak költöztetése

Pénzcentrum
2013. március 28. 10:02

Nem lehet tudni, hogy ki állja majd az Ócsára érkező rászoruló családok költözésének a költségeit. A Blikk számításai szerint egy-egy családnál a számla százezres is lehet.

Százezer forint feletti összegbe is kerülhet egy-egy családnak a költözködés az ócsai lakóparkba - írta a Blikk. A lap szerint a költöztetés költségeire nem gondoltak az illetékesek, noha a bedőlt hitelesek megsegítésére szánt ócsai telepet szociálisan rászoruló, nagyon szegény családok számára építették. A Blikk ugyanis nem kapott választ arra a kérdésre, hogy ki állja majd a távolabbról érkezők százezres számláit.

A Máltai Szeretetszolgálat megbízása a pályázat lebonyolítására és a nyertesek kiválasztására terjed ki, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. pedig csak a bérleti szerződés aláírásakor fog képbe kerülni - ennyit tudott meg a lap az érintett szervezetektől.

Az eddig kiválasztott húsz bérlő közül többen igen messze laknak Ócsától. Bár a többség a fővárosi és Pest megyei, egy család például Nyíregyházát hagyná ott az új otthona kedvéért, vagyis 235 kilométerről kell költöznie, de vannak, akik Püspökladányból vagy Szekszárdról érkeznének.

A Blikk számításai szerint a család méretétől, a bútorok és a szállítandó holmi mennyiségétől függően 119-150 ezer forintba kerülhet az internetes kalkulátorok szerint Nyíregyházáról leköltözni Ócsára. Püspökladányból 100 ezer forint körüli összegért lehet költözni, valamivel kevesebből ki lehet hozni egy szekszárdi fuvart. Budapestről is 40-54 ezer forint közötti ajánlatokat kaptunk a költöztetőcégektől.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A költözködési költségek mellett eltörpülnek a házakért fizetendő bérleti díjak: az ingatlan méretétől függően havi nettó 16,8-21,1 ezer forintot kell fizetniük az újdonsült ócsai adósparki lakosoknak.

Ócsára csak azok a bedőlt, gyerekkel rendelkező devizahitelesek pályázhattak, akiknek lakását 2011 október és 2012 november között jelölték ki árverezésre, valamint vállalják kertjük művelését és a közösségi normák betartását. A pályázati feltételek valószínűleg túl szigorúak voltak, mivel nyolcvan ház közül csak húsz helyre találtak megfelelő pályázót.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 6. csütörtök
Ivett, Frida
18. hét
Május 6.
Jelszó világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 5. 20:40