Az amerikai tőzsdéken a technológiai részvények vezetésével folytatódott a lejtmenet csütörtökön.
Az OTP menetelése tartotta pluszban a magyar tőzsdét hétfő délután, miközben a többi hazai blue chip gyengült. Az amerikai piacokon felemás a hangulat, a memóriachip-gyártókra egy kínai rivális lépése mért csapást. Közben a Brent olaj ára a reggeli mélypontról hirtelen kilőtt, miközben a Volkswagennél már védővámokért és európai kvótákért kiáltanak.
A BUX hétfő délután négy óra körül 0,7 százalékos pluszban állt, elsősorban az OTP 3,2 százalékos emelkedésének köszönhetően. A bank részvényeivel 41 600 forinton kereskedtek, forgalmuk pedig már meghaladta a 19 milliárd forintot. A többi vezető hazai papír gyengült, a Mol és a Magyar Telekom egyaránt 1,3 százalékkal, a Richter 0,2 százalékkal került lejjebb.
A magyar piac lendülete valamelyest mérséklődött a kora délutáni állapothoz képest, amikor a BUX még 1,1 százalékos nyereséget mutatott. Az OTP ugyanakkor megtartotta emelkedésének nagy részét. A bankpapír jelentősen eltávolodott a múlt csütörtöki, 37 740 forintos mélypontjától, de továbbra is a szeptember 17-én elért, 47 470 forintos napközbeni történelmi csúcsa alatt forgott.
Vegyes amerikai kezdés, eső chipgyártók
Az amerikai tőzsdéken nem alakult ki egységes irány a hétfői nyitás után. A Dow Jones 0,3 százalékkal emelkedett, az S&P 500 lényegében stagnált, 0,02 százalékos pluszt mutatott, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal csökkent.
A memóriachip-gyártók részvényei már korábban nyomás alá kerültek. A Samsung árfolyama 4,4, az SK Hynixé 4,5 százalékkal esett hétfőn, a Micron pedig a délelőtti, amerikai nyitás előtti kereskedésben 1,7 százalékos mínuszban járt.
A Starbucks és a Chipotle papírjai ellentétesen mozogtak a tőzsdenyitás előtt, miután a kávézólánc cáfolta, hogy felvásárolná az étteremláncot. A Starbucks részvényei ekkor 1,7 százalékos emelkedést, a Chipotle papírjai 2 százalékos csökkenést jeleztek.
Az olajpiacon jelentős napon belüli fordulat zajlott le. A Brent ára reggel még 105 dollár közelében is járt, kora délutánra azonban megközelítette a 109 dollárt. A délután két óra körüli adatok szerint a spot jegyzés 108,5 dollár körül alakult, ami napi 0,5 százalékos, a reggeli mélyponthoz képest pedig több mint 3 százalékos emelkedést jelentett.
Az ellátási kockázatok fordíthatták meg az olaj árát
A Brent drágulásának hátterében elsősorban a közel-keleti ellátási aggodalmak állhattak. A hétvégén az Irán által támogatott húszik megtámadták Rijád nemzetközi repülőterét, és a Hormuzi-szoros térségében újabb olajszállító tartályhajókat ért támadás. Ezek az események ismét ráirányították a figyelmet a térség olajexportjának sérülékenységére.
Az árakat korábban lefelé nyomta Donald Trump bejelentése egy lehetséges orosz–ukrán energetikai tűzszünetről és az orosz dízelszállítások növeléséről. Ezek megvalósulása azonban továbbra is bizonytalan, miközben a közel-keleti ellátási kockázatok fennmaradtak.
Kínai versenytárs szorongathatja a memóriagyártókat
A chipgyártók gyengülését a kínai ChangXin Memory Technologies, röviden CXMT bejelentése váltotta ki. A vállalat az év végéig új generációs, nagyobb adatsűrűséget lehetővé tevő DDR5 szervermemóriákat tervez piacra dobni.
A technológiai előrelépés erősítheti a versenyt azon a piacon, amelynek jelenleg a Samsung, az SK Hynix és a Micron a meghatározó szereplője.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Starbucks nem vásárolja meg a Chipotlét
A Starbucks hétfőn egyértelműen cáfolta a napok óta terjedő felvásárlási értesüléseket. A korábbi híresztelések a Chipotle árfolyamát felfelé, a Starbucksét lefelé mozgatták.
A Chipotle részvényeseinek reményeit erősítette, hogy a Starbucks jelenlegi vezérigazgatója, Brian Niccol korábban az étteremláncot vezette. A kávézólánc befektetői ugyanakkor attól tartottak, hogy egy nagy értékű akvizíció elvonná az erőforrásokat a Starbucks saját szerkezetátalakításától.
A Chipotle nehezebb időszakon megy keresztül. Vendégszáma 2025-ben csökkent, részvényeinek árfolyama pedig az elmúlt egy évben mintegy 20 százalékot esett.
Európai védelmet sürget a Volkswagen
A Volkswagen közel 150 ezer előrendelést gyűjtött be új, kedvezőbb árú elektromosautó-családjára még az első kiszállítások előtt. A Volkswagen ID. Polo és ID. Cross, a Škoda Epiq, valamint a CUPRA Raval azonos platformra épül, alkatrészeik és technológiáik több mint 80 százaléka közös. Ez mérsékelheti a költségeket, bár a megrendelések egyelőre nem jelentenek lezárt értékesítést.
Oliver Blume vezérigazgató szerint a kínai árversenyben a vállalati hatékonyságjavítás mellett uniós iparpolitikai beavatkozásra is szükség van. A Volkswagen, a Stellantis és a Renault olyan szabályozást szorgalmaz, amely szerint az Európában eladott járművek 70 százalékának legalább 70 százalékos uniós értéktartalommal kellene rendelkeznie. Ebbe a gyártás mellett a kutatás-fejlesztés (K+F) és a mérnöki munka is beleszámítana.
A nyomás különösen a hibrideknél erősödik. A kínai márkák európai piaci részesedése 2026 első felére a hagyományos hibrideknél 14, a plug-in hibrideknél 25 százalékra nőtt, a 2024-es, egyaránt 2 százalékos szintről.
A szigorúbb európai tartalmi előírások a magyar járműiparnak is komoly lehetőséget jelenthetnek. Az Audi Hungaria júniusban indította el Győrben az új MEBeco elektromos hajtások sorozatgyártását, amelyet elsőként a CUPRA Raval kap meg. Az előny azonban nem automatikus, a hazai kapacitások versenyképessége továbbra is kulcskérdés marad. A túlzottan merev szabályok ráadásul drágíthatják az autókat és megbonthatják a meglévő beszállítói láncokat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







