Lekordonozták a Halászbástyát, 1500 forintért lehet csodálni a panorámát. Az I. kerületi önkormányzat tavaly fogadta el, hogy az alsó terasz is fizetős legyen.
Hosszú évek után a mai napon pont került a budapesti látképet csúfító egyik pusztuló műemléki épület megújulásának lehetőségére. A Rudas fürdő déli épületrészének tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. aláírták az ingatlan határozatlan időre szóló vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződést. Pancsoló, jacuzzik, szaunák, masszázshelyiségek, napozóterasz, és egy étterem is megvalósulhat. Szerencsés esetben már 2014 őszén nyithat a felújított déli szárny.
Nagy vihart kavart az érintettek körében az a 2012 novemberében megjelent cikkünk, amelyben feltártuk, hogy a frissen átadott, fél milliárd forintból gondosan felújított Rudas Gyógyfürdő déli csücskében, egy valamivel több mint 500 négyzetméteres épületrész, a Magyar Állam tulajdonában lévő egykori "Palackozó üzem" tovább rohad, és rontja egyrészt az épület egészének összképét, másrészt a világörökségnek minősülő Duna-parti látképet.A Portfolio.hu a felújított fürdő átadásának napján felkereste az illetékeseket, hogy választ kapjon arra, miért is pusztul tovább a déli szárny, és mit terveznek vele a jövőben? A felek közölték, hogy az ügy megoldása folyamatban van, igaz a BGYH Zrt. saját bevallása szerint 2010 szeptembere óta küzdött azért, hogy használatba vehesse az épületrészt, jóval korábban, mint ahogy az MNV egyáltalán 2012 májusában birtokba vehette. Az ügyre azonban ma pont került, és a tulajdonos MNV Zrt. illetve a BGYH Zrt. határozatlan időre szóló vagyonkezelési szerződést írtak alá. A megállapodást Marjay Gyula az MNV főigazgatója és Szőke László a BGYH vezérigazgatója hitelesítették kézjegyükkel.

Szőke beszédében hangsúlyozta, azzal, hogy az MNV döntése értelmében nem egy harmadik félnek adták oda az ingatlant (több vendéglátóipari érdeklődő, pályázó is volt), végre egy egységes fürdőkomplexum jön létre. A mintegy egymilliárdos beruházáshoz a BGYH-nak rendelkezésre áll 50% önerő, és amennyiben 3 hónapon belül sikerül előteremteni a fejlesztéshez szükséges forrás másik felét, akkor akár 2014 őszén meg is nyithat az új szárny. Szőke hozzátette, hogy a Rudas a legjobb kihasználtságot produkáló fürdő Budapesten, ami a felújítás előtt 68-69%-os teljesítményt jelentett, a felújítás óta pedig 70% fölötti ez az arány. Ez azt jelenti, hogy sokszor sorszámot kell tépnie a vendégeknek ahhoz, hogy bejussanak. További érdekesség, hogy a BGYH rendelkezik az épülettömb északi részén egy elvi építési engedéllyel egy szálloda felépítésére (a Gellért-hegy felőli nézetben készült látványterven jól látható), ám Szőke elmondása szerint ez egyelőre csak vízió, és csak az önkormányzat kérésére került fel a szálloda képe egyes látványtervekre.

Szőke továbbá kitért a szomszédos Rác fürdő jelenlegi helyzetére is. A vezérigazgató információ szerint folyik az egyezkedés a főváros és magánszemélyek között. A jelenleg is folyó csődeljárás tavasszal lezárulhat és utána megnyithat a jobb sorsa érdemes fürdő- és szállodakomplexum. Mindeközben Tarlós István főpolgármester is megszólalt a kérdésben, aki szintén úgy vélte, hogy akár már idén megnyithat a Rác fürdő épülete.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


