19 °C Budapest

Ezért jó, ha sok külföldi jön Magyarországra fogorvoshoz

2011. április 22. 10:32

A közvetítő díjak letörését, közös marketinget és érdekképviseletet fogalmazott meg a Magyar Fogászati Fejlesztési Program - jelentette be az Orvosi Turizmus Zrt. elnök-vezérigazgatója egy, a programot bemutató konferencián. Szűcs László szerint a vázolt eszközökkel és az állami támogatással megtartható a magyar fogászati turizmus európai vezető pozíciója.  

Magyarországon 350-400 olyan fogorvosi rendelő van, amely külföldi pácienseket is fogad, ez az összes rendelő 14 százaléka - vázolta a piaci helyzetet az Orvosi Turizmus Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szűcs László hozzátette: az évi mintegy nyolcvanezer fogászati turistát 2200-2800 alkalmazott látja el.

Az európai fogászati turizmus negyven százaléka Magyarországon zajlik. A szakember szerint ezt a vezető pozíciót már veszélyeztetik külföldi - lengyel, bolgár, román - versenytársak, ezért kell összefognia az ágazatnak, hogy megtartsa versenyképességét.

Szűcs László hangsúlyozta: az összefogás alatt hatékony marketinget és érdekképviseletet kell érteni, és első célként a jelenlegi magas, 25-35 százalékos közvetítői díjak letörését fogalmazta meg. Az elnök-vezérigazgató kijelentette: a program hatásaként további források állnak majd rendelkezésre.

A program eredményeként a külföldi fogászati kezelésre járó páciensek száma három éven belül megduplázódhat, öt év múlva megháromszorozódhat, háromezer új munkahely létesülhet, és mindez további tízmilliárd forintos nagyságrendű plusz bevételt jelenthet évente az államháztartásnak.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 18. szerda
Erik, Alexandra
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 18. 16:33