20 °C Budapest

Teszt: mit tud a két kerék a négyhez képest?

Pénzcentrum
2009. március 26. 05:55

Ahogy közeledik a jó idő, egyre többen cserélik le az autót, illetve a tömegközlekedést kétkerekű járműre, kerékpárra, vagy robogóra. Akik azonban még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy hasonló lépésre szánják magukat, és beruházzanak egy kétkerekűre, vagy épp lecseréljék régi járgányukat, talán segítségükre lehet a német autószövetség (Adac) most megjelent első motorkerékpár-tesztje. Lássuk, melyik kétkerekű viszi a pálmát!

Az Adac autó, téli- és nyárigumi, sőt iskolabusz tesztjei már évek óta ismertek, most azonban kibővítette a repertoárt scooter-teszttel is, méghozzá 125 köbcenti alatti, és ennél nagyobb szegmensre bontva a motorkerékpárokat.

A tesztek során külön értékelték többek között a motorkerékpárok kialakítását, felépítését, ezen belül is az általános felépítést, a csomagtartó mértét és itt vizsgálták meg a világítást is. Szintén pontozták egytől ötig terjedő skálán, ahol a komfort szintjét, például hogy szél ellen mennyire védi a lábat, felsőtestet a motor, illetve a rugózását is értékelték.

A motorkerékpárok esetében nyílván a sebességnek is jelentősége van, így a 0-ról 80 km/órára való gyorsulását is lemérték, valamint az elérhető sebességmaximumot is, hiszen utóbbi alkalmanként jelentősen eltér a valóságban a papíron leírtaktól.

Tesztelték természetesen a fékeket is, méghozzá 80 km/órás sebességnél, egy és két fő esetében egyaránt.

Sokak számára ma már fontos a környezet is, ezért megnézték a járművek szennyezőanyag kibocsátását is, valamint azt is, hogy egy tankkal milyen távolságra lehet eljutni, vagyis milyen a motor "hatótávolsága".

És ha ugye tesztről van szó, akkor mindenképp ki kell térni az ár-érték arányra is, hiszen nem mindegy, hogy a mennyiért képes a csodára egy járgány. A költségek meghatározásához nyilván feltételezésekkel kell élni, mint például a jármű tartási idejére vonatkozóan, melyet az Adac szakértői 3 évben határoztak meg. Az éves használatra vonatkozóan azt feltételezték, hogy legalább 5 ezer kilométert fut a jármű évente, és minden 10 ezredik kilométer után kerékcserére kerül sor.

Ahhoz, hogy több éves költségekkel lehessen számolni, az üzemanyagárakra vonatkozóan is hipotéziseket állítottak fel, amely szerint benzin esetében 3 évig a 2009 év elején érvényes árakkal számolnak, vagyis literenként 1,4 euróval, elektromos áram esetén pedig 0,25 euró/kWh-val. Természetesen ezen felül a biztosítási költségeket, a jármű évenkénti értékvesztését, a rendszeres szervizköltségeket is figyelembe vették a számítások során.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Összességében a teszten részt vett járművek mindegyike "jó" minősítést kapott (német rendszernek megfelelően az egyes érték jelenti a legjobbat, tehát a kiváló minősítéshez 0,6-1,5 közötti pontszámot kellett elérnie, a jóhoz 1,6-2,5 közöttit), kivéve a 125 köbcentis kategóriába tartozó Aprilia Sportcity One 125, amelyet "kielégítőnek" minősített az autószövetség.

A legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztással a Honda Lead 110 büszkélkedhet, amely 100 kilométeren 2,6 litert fogyaszt.

A nagyobb, 125 köbcenti feletti kategória győztese a Yamaha Tmax 500 lett, különösen ami a fékeket, a gyorsulást, és a maximális sebességet és a kialakítását illeti, őt követte a Honda SH 300 i, a Peugeot Geopolis 400 Executive és a Suzuki Burgman 650 Executive.

A részletes összehasonlító-táblázatokban minden fontos adat megtalálható, ezek alapján mindenki eldöntheti, hogy a számára fontos kritérium alapján melyiket tartja a legjobb motorkerékpárnak.

Persze mielőtt bárki négy kerékről két kerékre váltana, és nagyobb beruházásra szánná el magát, érdemes egy próbát tenni, hiszen nem biztos, hogy mindenkinek fekszik például Budapest forgatagában motorozni. Egy balesetnél ugyanis ami az autóban csak karcolást okoz, az bizony motorkerékpár esetén komoly sérülést is jelenthet. Ezt megelőzendő alkalmas védőfelszerelésről, protektorokról, motoros ruháról is gondoskodni kell.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 19. vasárnap
Vilhelmina
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?