Huszonöt évvel ezelőtt Bolíviában több mint 100 utas veszett oda egy buszbalesetben a veszélyes hegyi utakon. A tragédia oka egyetlen hiba, ezeken az utakon tökéletesen kell tudni vezetni, egyetlen kis kihagyás is végzetes lehet. A világon persze nem ez az egyetlen hely, ahol életveszélyes autóval, busszal közlekedni - derül ki a Forbes magazin összeállításából.

Spencer Platt/Getty Images
Ma már azonban nem ez az egyetlen út, amely kiérdemelheti az életveszélyes jelzőt, az Association for Safe International Road Travel (ASIRT) nyilvántartása alapján a Forbes magazin még több másik, rendkívüli veszélyeket magában rejtő utat mutat be. Az ASIRT egyébként többek között azt vizsgálta, hogy az adott úton mennyi baleset történt, mennyit fordít a kormány az útfelújításra.

ORLANDO KISSNER/AFP/Getty Images
Kínában az elmúlt 20 év során közel megkétszereződött a halálos kimenetelű gépjárműbalesetek száma, míg 1985-ben 3,9 ilyen baleset jutott 100 ezer főre, addig 2005-re 7,6. Ugyanezen időszak alatt az autók száma megkilencszereződött, mégis a legkevésbé lakott térségekben a leggyakoribbak a súlyos balesetek. Köztük is kirívóan veszélyes a Tibet-Szecsuán autópálya.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

AP Photo/Xinhua, Tu Deng
Akárhogyan is, a Luxort és Hurghadát összekötő útszakaszt nemes egyszerűséggel nem ajánlott igénybe venni. A legtöbb halálos balesetet ugyanis az okozza, hogy a sofőrök naplemente után nem kapcsolják fel fényszóróikat. Az ellenkező tett, vagyis a fények bekapcsolása pedig azt a veszélyt rejti magában, hogy vagy rablók, vagy terroristák támadnak meg bennünket.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








