Ma már a világ építészeti csodái közé tartoznak a leghosszabb függőhidak. A gigászi építkezések évekig is eltartanak, de a végeredmény a lélegzetelállító látványon túl a közlekedés és szállítás hatékonyabbá tételében egyaránt megnyilvánul. A technológia alkalmazása először az inka kötélhidaknál volt megfigyelhető, de az első fémből készült építészeti remekműveket a XIX. század első felétől jegyzik.
A függőhidak építésével a felhasznált anyagokhoz képest nagy távolságokat lehet gazdaságosan áthidalni a vízi közlekedés akadályozása nélkül. Az elemeket nem kell az építés közben alátámasztani, ezért a víz folyási sebessége nem befolyásolja a technológia alkalmazását.
Akadtak sikertelen próbálkozások, amikor a nem megfelelő merevítések miatt a hidak nem tudtak ellenállni a természeti erőknek, például 1940-ben a szél hatására belengett és leszakadt a Tacoma híd az Egyesült Államokban, de mára ezeket a konstrukciós hibákat kiküszöbölték.

A japán Akashi Kaikyo híd
Korábban kompokkal oldották meg a két part között a közlekedést, ám egy 168 fő halálát követelő kompbalesetet követő társadalmi elégedetlenség a híd terveinek kidolgozására sarkallta a kormányt.
Az első tervekben közúti és vasúti pályát is terveztek a hídra, ám a kivitelezés kezdeti szakaszában építészetileg nehezen megvalósíthatónak ítélték és letettek a vasúti pálya megépítéséről. A hat sávos közúttal ellátott hidat 12 évnyi megfeszített munkát követően adták át a forgalomnak.
A híd alatt egy nemzetközi hajózási útvonal húzódik, a földrajzi adottságokon túl ezért is volt szükséges a nagy fesztávolság megvalósítása. Az eredetileg 1990 méteresre tervezett távolság az átadás előtt egy évvel módosult, méghozzá nem mindennapi módon.

A kivitelezés akkori árakon 5 milliárd dollárt emésztett fel, az átkelésért a mai napig 20 dollár hídpénzt kell fizetni az autósoknak, így napi 23 ezer autóval számolva a bruházás várhatóan harminc év alatt térül meg.

A kínai Xihoumen híd
A kínaiak tervei között több olyan híd építése is szerepel, amely nagyobb fesztávolsággal rendelkezik, ha sikerül őket megépíteni, akkor az Akashi Kaikyo rekordját is rövidesen átadhatják a múltnak.
Az első szerencsés autós 2007. december 16-án hajthatott keresztül a Xioumen hídon, januártól azonban már átadták a szerkezetet a forgalomnak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A dán Nagy-Belt híd
A szállítást korábban több mint egy évszázadon át kompokkal oldották meg, az átadást követően azonban ez a közlekedési mód szükségtelenné vált.
A tervek hosszú előkészületek után 1986-ban készültek el, mely szerint a közúti közlekedést a hídon a vasúti szállítást pedig - a keleti szakaszon - alagúton keresztül oldották meg. A milliárdokat felemésztő vállalkozás Dánia történetének legnagyobb építkezése lett. Az első vonat 1997-ben száguldhatott keresztül az alagúton, az autósok egy évvel később vehették birtokba a hidat.
A korábban komppal egy-másfél órás utazási idő a híd átadását követően 10-15 percre csökkent, a forgalom pedig megháromszorozódott. A híd 65 méterrel magasodik a tenger fölé, ezzel nem akadályozza a vízi közlekedést a hajók számára. Az autósok 29 eurós (7 ezer forint) költség ellenében hajthatnak keresztül a hídon.


Az amerikai Golden Gate híd
Az 1280 méteres fesztávolságú híd kábelei több mint 25 ezer huzalból állnak és egyenként mintegy 11 ezer tonnát nyomnak. Az építkezés költsége (akkori áron 75 millió dollár) 34 év alatt térült meg, ami a hidak esetében gyorsnak számít. A Golden Gate híd fennállása során átvészelt már egy 7,1-es erősségű földrengést és több szélvihart is.
A lenyűgöző építészeti vállalkozások jelentősen megváltoztatták környezetük látképét és mindemellett fejlődést és fellendülést is hoztak városukra, országukra (A képek forrása: longest-bridges.com).
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







