Hetifókuszban a Környezetvédelmi világnap: június 5. - de mit jelent a fenntarthatóság gyakorlata a legnagyobb hazai cégek esetében?
A mai napon kezdődik a Forma-1 Magyar Nagydíj a szabadedzésekkel. Névszponzor azonban a tavalyi évhez hasonlóan továbbra sincs, mivel a Marlboro az uniós tilalmak miatt kénytelen volt beszüntetni a támogatást. Megvannak a lehetséges utódok, de megegyezés még nem született, ami lehet, hogy a Magyar Nagydíj létét veszélyezteti.
A Magyar Nagydíj névszponzori posztjára több társaság is szóba került, de konkrét megállapodás nem született eddig. Ilyen lehetséges szponzor az ING, vagy a Zwack, bár egyelőre mind a két fél kijelentette, hogy nem kívánnak részt venni a támogatásban. Ez jelenleg nem veszélyezteti a Nagydíjat, mivel a támogatói bevételekből a szervező Hungaroring Sport Zrt. eddig sem részesült, és a szerződés is érvényben van 2011-ig.
2011 után viszont a Nagydíj kérdésessé válhat, mivel a kereskedelmi jogokat birtokló cégek igyekeznek minden évben növelni a bevételt, ami visszaesett a támogató hiánya miatt. Ha a szerződés lejárta után a jogok birtokosai olyan helyszínt találnak, ahol jelentősebb bevételekre tehetnek szert, nem fognak habozni. A jelentkezők sora pedig rendkívül hosszú.
Világszerte csökken a nézettsége a helyszíni versenyeknek, Magyarországon viszont nem ez a tendencia. Az előző év azonos időszakához képest eddig 25 százalékkal nőttek a jegyeladások, és optimista becslés szerint éves szinten 15 százalék is lehet a növekedés - nyilatkozta Palik László a Hungaroring Sport Zrt. elnöke a Világgazdaságnak.
Emellett az állam által fizetett jogdíjak sem elhanyagolhatóak, az állam milliárdos nagyságrendű összeget költ minden évben erre a célra, így remélhetőleg a jogdíjakat birtokló cégek alaposan átgondolják a Nagydíj későbbi sorsát.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







