A magyar Il Ferro sorsára jutott a korábban ugyanezt a nevet viselő romániai cég is. Bár a magyar autóreklámos vállalkozástól nevet és székhelyet is váltva elhatárolódtak annak csődje idején, végül ugyancsak felfüggesztették a szerződéseket, majd fizetésképtelenné váltak - írja az Index.
Az Il Ferro név megvásárlása nyomán létrejött romániai autóreklámos cég, amely a magyarországi botrány után MobilSpotra keresztelkedett át, szintén fizetésképtelenné vált - adta hírül csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap. A cég áprilisban, amikor a magyar autóreklámos vállalkozás bejelentette, hogy fizetési nehézségei miatt három hónapra felfüggeszti a szerződéseket, elhatárolódott attól.
A román Il Ferro később megváltoztatta a nevét, majd eredeti székhelyéről, Nagyváradról Csíkszeredára költöztette át a központi irodáját. A társaság azt is hangsúlyozta, hogy a magyar céggel semmilyen kapcsolatban nincsenek, csak marketingcélokból vették át annak nevét és honlapjának dizájnelemeit, amit később lecseréltek.
A váltás azonban nem volt sikeres. A nagyváradi irodában zárt ajtók fogadják az ügyfeleket, akik azonban Csíkszerdában sem járnak több sikerrel, hiszen az ÚMSZ információi szerint a székelyföldi városban megadott cím csak papíron létezik.
Az újság szerint a cég telefonjai sem működnek már. Így nincs akihez fordulniuk azoknak az ügyfeleknek, akik a napokban értesítést kaptak arról, hogy MobilSpot júliustól három hónapra felfüggesztette a szerződés végrehajtását, vagyis a kifizetéseket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sasvári Gábor, a Romániában működő cég egyik magyarországi tulajdonosa korábban a Krónika című erdélyi napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a Romániában bejegyzett vállalkozás nevének megváltoztatását azért kezdeményezték, mert nem akarják, hogy magyarországi társuk kudarca az ő tevékenységükre is kihatással legyen.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







