Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra a drogkereskedelem gyanúja miatti ügyben.
Komoly büntetést kapott WhisperTon: lecsapott a hatóság a reklámok miatt, milliós bírságot is kiszabtak
Újabb influenszerre csapott le a Gazdasági Versenyhivatal. Komoly hiányosságokat találtak Whisper Ton közösségi médiás reklámjainak jelölésében: a vizsgált 49 Instagram- és TikTok-bejegyzés közel háromnegyedében nem megfelelően tüntette fel, hogy fizetett tartalomról van szó, néhány esetben pedig teljesen elmaradt a jelölés. A hatóság figyelmeztetésben részesítette az influenszert és vállalkozását, valamint megfelelési program bevezetésére kötelezte őket, az egyik hirdetőre pedig 5 millió forintos bírságot szabott ki.
A Gazdasági Versenyhivatal 2024 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást összesen hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben, mivel észlelte, hogy az eljárás alá vont influenszerek valószínűsíthetően hiányosan tüntették fel tartalmaik során azok reklámjellegét. A legújabb lezárt ügyben Strenner Antal, közismertebb nevén Whisper Ton kereskedelmi gyakorlatát vizsgálta a GVH. Az eljárásban a véleményvezéren és vállalkozásán túl a vele partnerségben dolgozó influenszer ügynökség (PFR GROUP Hungary Kft.) és a reklámokat megrendelő három vállalkozás felelősségét is vizsgálta a versenyhatóság.
A GVH Versenytanácsa az eljárás során 49 közösségi média (Instagram és TikTok) bejegyzést vizsgált meg, amelyek közel háromnegyedében állapította meg a reklám jelleg nem megfelelő jelölését néhány esetben pedig annak teljes hiányát. A Versenytanács döntésében megerősítette az egyik korábbi influenszer eljárás során iránymutató jelleggel meghatározott reklámjelölési elvárásokat, melyek értelmében Instagram és TikTok bejegyzések esetében a megfelelő reklámjelölési mód:
- az azok kisérő szövegében az első helyen, minden egyéb szöveget megelőzve feltüntetett magyar nyelvű hashtag, azaz #reklám, vagy #hirdetés;
- vagy az azok kisérő szövegében hashtag nélküli, de első helyen minden egyéb szöveget megelőzve feltüntetett és vizuálisan is kiemelt (hangsúlyos betűméret/szín/háttér) jelölés;
- vagy az adott közösségi média-felület fizetett hirdetésre utaló beépített címkéje, amennyiben a felület biztosít ilyen lehetőséget a tartalomgyártók számára.
A Versenytanács Strenner Antalt és vállalkozását – arra is tekintettel, hogy kis- és középvállalkozásról van szó – figyelmeztetésben részesítette, valamint kötelezte egy megfelelési program kialakítására és végrehajtására. A GVH Versenytanácsa azon posztok esetében szabott ki bírságot, melyek esetében a reklámjelleg feltüntetése teljesen elmaradt. Ennek megfelelően a GVH:
- 5 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Coca-Cola Szolgáltató Kft. hirdetővel szemben – amely nem minősül kkv-nak –,
- míg az influenszer ügynökséggel és a többi vizsgált hirdetővel szemben nem alkalmazott szankciókat.
A GVH fokozott figyelemmel kíséri a hazai véleményvezérek kereskedelmi gyakorlatait. Az influenszerek jelentős befolyással vannak a fogyasztók szokásaira és ügyleti döntéseire, ezzel azonban fokozott felelősség is jár, a marketing előírásokat pedig minden esetben be kell tartani.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A versenyhatóság az eljárás kapcsán felhívja a tartalomgyártók és véleményvezérek figyelmét, hogy bár marketing-stratégiájuk kialakítása során fontos alapot biztosíthat a GVH influenszer marketing útmutatója, a jogkövető gyakorlatok biztosításához érdemes a versenyhatóság legfrissebb eljárásai döntéseit is tanulmányozni. A GVH az elmúlt időszak eljárási tapasztalatai alapján az influenszer marketing útmutatóját is frissíteni fogja. A GVH 2023 novemberében online ellenőrzést (sweepet) tartott a hazai influenszerek reklámozási gyakorlatának áttekintése érdekében, melynek során feltárta, hogy mindössze 20%-uk tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat. A 2024 májusában indított hat influenszer eljárásból kettő van folyamatban, a Kása Rolanddal, a Halmi Bencével és a Forstner Csengével szemben folytatott eljárásokat már korábban lezárta a versenyhatóság.
Címlapkép: Youtube
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






