A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét.
Ritkán enged betekintést a magánéletébe Havas Henrik, ezúttal azonban megmutatta kisoroszi otthonát és különleges kertjét a Blikknek. A 77 éves újságíró egészségi állapota miatt a tervezett kertbejárás helyett beszélgetésre került sor, miközben a kamerák bejárták a birtokot. A kertben számos különleges növény, egy hatalmas mesterséges tó és egy 120 éves diófa is található.
Havas Henrik megmutatta kisoroszi kertjét a Blikknek. Az újságíró elmondta, hogy lábproblémái miatt aznap nem tudja személyesen körbevezetni a stábot a kertben. Polineuropátiával él, amelynek hátterében egy több mint egy évtizeddel ezelőtti, komoly műtét áll: a vastagbele mintegy 80 százalékát, valamint a lépe és a hasnyálmirigye egy részét is eltávolították.
A kertjét egyébként is ritkán mutatja meg idegeneknek, inkább olyan helynek tekinti, ahol nyugodtan kikapcsolódhat. A kisoroszi birtok ennek ellenére meglehetősen impozáns.
A 120 éves diófa mellett pampafű, fűszerkert, nemesített akác, libanoni cédrus és japán birs is megtalálható, a mesterséges tóban pedig százával élnek aranyhalak.
Havas Henrik különös történetet is mesélt a kert egyik korábbi látványosságáról: egy hatalmas fenyőt a Mátrából hozatott el darus kocsival, miután személyesen kereste fel a tulajdonost, hogy megvásárolhassa a fát.
A kert egyik legkülönlegesebb darabja egy Szent Istvánt ábrázoló bronzszobor, amelyet Havas több mint egy évtizede ötmillió forintért vásárolt meg Dienes Gábor festőművésztől. A szobrot azóta többen is megpróbálták megvenni tőle, ám ő nem válik meg tőle.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kert számára ugyanakkor nemcsak a különleges növények és műtárgyak miatt fontos: a zöld környezetben szeret üldögélni, élvezni a csendet.
Címlapi kép: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







