24 °C Budapest
Kamera és mikrofon beállítása streaminghez és vlogoláshoz egy otthoni stúdióban

Hatalmas razziát tartottak a magyar influenszereknél: ezt találta a hatóság

2026. június 30. 20:05

A Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közös ellenőrzése szerint javult a hazai influenszerek reklámjelölési gyakorlata. A vizsgált tartalomkészítők többsége már megfelelően tünteti fel a fizetett együttműködéseket, ugyanakkor több visszatérő hiányosságot is feltártak. Problémát jelent többek között a saját termékek reklámozása, egyes étrend-kiegészítők népszerűsítése, valamint a mesterséges intelligenciával készült tartalmak jelölésének hiánya.

Az influenszer marketing mára a digitális gazdaság meghatározó részévé vált. A véleményvezérek jelentős hatást gyakorolhatnak a fogyasztói döntésekre, így azonban kiemelt felelősséggel is tartoznak azért, hogy egyes termékek hirdetését és értékesítését célzó tartalmaiknál egyértelműen jelezzék azok reklámjellegét és ne mossák el a határt a tartalomkészítő személyes véleménye, valamint a fizetett promóció között.

A GVH korábban is felhívta a hazai influenszerek, illetve az érintett ügynökségek és hirdetők figyelmét, hogy a tartalom reklámjellegét úgy kell feltüntetniük − többek között egyértelműen, jól észlelhetően, hangsúlyosan, szembetűnően, egyszerűen, és közérthetően –, hogy az „kivilágítson” a néző, illetve olvasó számára. A GVH hangsúlyozza, hogy ezt akkor is kötelező megtenni, ha a véleményvezér saját vállalkozását, termékeit vagy szolgáltatásait népszerűsíti.

Az ICPEN koordinálásában lezajlott ellenőrzési akció keretében tíz-tíz hazai tartalomkészítő több havi tevékenységét tekintette át az NKFH és a GVH, jellemzően átvilágítva az összes olyan platformot, amin az influenszer jelen van. A hatóságok különböző elérésű és témaköröket érintő véleményvezéreket vizsgáltak, törekedve arra, hogy az ellenőrzés a hazai influenszer piac széles skáláját lefedje.

Az NKFH és a GVH eredményei alapján általánosságban megállapítható volt, hogy az (ellenőrzéssel) érintett influenszerek többsége törekedett a szabályok betartására, alkalmazott valamilyen reklámmegjelölést, illetve szöveges leírást. Az esetek nagyobb részében ez a megjelölés a tartalom teljes ideje alatt jól látható volt, és nem igényelt külön cselekvést (kattintást, le/továbbgörgetést) a fogyasztótól.

Ugyanakkor a gyakorlatok több esetben továbbra sem feleltek meg maradéktalanul a fogyasztóvédelmi követelményeknek:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • továbbra is előfordult, hogy a reklámjelölés hiányzott vagy nem volt kellően hangsúlyos (például nem volt látható a tartalom egész ideje alatt);
  • továbbra is jellemző, hogy az tartalomkészítők saját termékeik népszerűsítése során nem jelölték egyértelműen annak reklámjellegét;
  • egyes influenszerek potenciálisan kockázatos, bizonytalan összetételű étrend-kiegészítőket népszerűsítettek;
  • míg más tartalomkészítők vélhetően mesterséges intelligencia segítségével készült tartalmakat osztottak meg magukról, ennek tényét azonban nem tüntették fel.

A GVH a véleményvezérek és ügynökségek figyelmébe ajánlja influenszer marketing tájékoztatóját, amely gyakorlat-központúan, pozitív és negatív példák szemléltetésével mutatja be, miként lehet jogszerűen eleget tenni a fogyasztók tájékoztatását biztosító elvárásoknak.

A GVH 2023 novemberében már tartott egy online ellenőrzést, az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) koordinációjában. Az akkori vizsgálat eredményei alapján mindössze a hazai véleményvezérek 20%-a tartotta be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat. Többek között az akkori sweep eredményei alapján a GVH 2024 tavaszán versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel és több hirdető céggel szemben. Ezen eljárások közül eddig a Halmi Bencével, a Kása Rolanddal, valamint a Forstner Csengével szemben indított ügyeket zárta le a versenyhatóság.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
3 napja
Influenszerek elleni védőoltást hol lehet igényelni?
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 3. 20:11
Bejelentette a hódmezővásárhelyi Promenád24 oldal, hogy felfüggeszti működését. A hódmezővásárhelyie...
Bankmonitor  |  2026. július 3. 15:43
Számos bank július elsejétől a 2025-ös inflációnak megfelelően megemelte a számlavezetési, utalási d...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 3. 07:45
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha már a brókerük olyan nagyon jól vált pénzt, akkor azon, vagy v...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?