Rendkívül kedvező árú repülőjegy-akciókat gyűjtött össze a Budapestről induló járatokra a hazai utazói közösség.
Augusztus 20-i ünnepség, 2026, Budapest: itt az ünnepi kínálat - ilyen ételek lesznek kaphatóak a rendezvényen
Augusztus 20-a az államalapítás történetén túl a közösségről szól. Ezen a napon a közösen elfogyasztott ételeknek és italoknak is külön jelentősége és története van. Így nem véletlen, hogy a gasztronómiai kínálat összeállításában is megjelent a rendezvénysorozat fő motívuma: megőrizni az értékes tradíciókat, és közben modern, kortárs elemekkel is gazdagítani azokat.
A vendégek komplex gasztronómiai élményekkel hét helyszínen találkozhatnak. Ezek a Kossuth tér, a Szabadság tér, a Műegyetem rakpart, a Margitsziget és a tűzijáték produkciós területe (Batthyány tér, Budai rakpart, Akadémia környéke). Mindenütt az adott közönséghez igazított, egyedi kínálattal készülnek a szervezők, de a hagyományos magyar ízek mellett nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi konyha, a minőségi street food és a tudatosság is.
A vendéglátóhelyek között kiemelt szerepet kapnak a kisebb, családi és kézműves vállalkozások. A szervezés alapelve, hogy az ünnepi vendéglátás ne kereskedőket sújtó, hatóságilag rögzített árakra épüljön, hanem partnerségre. Ezért kedvezményes árakat biztosítanak, hogy a kínálat mindenki számára elérhető maradjon.
Mi kerül terítékre a nemzeti asztalon?
A klasszikusok – lángos, kolbász, hot dog, BBQ – mellett nemzetközi street food is bőven akad: kézműves pizza a Manu+-tól (Akadémia), görög gyros a Merakitól (Margitsziget), mexikói fogások a Tico-Tacótól (Batthyány tér) és a Los Monostól (Kossuth tér), smash burger a Burger'M-től (Kossuth tér), raclette sajt a Raclette by Lilitől (Margitsziget), sült hal a Némótól (Akadémia).
A vegetáriánusok és vegánok is könnyen találnak kedvükre valót. A Zingnél plant based húspogácsával is készül burger, a pizza- és gyrospultok többségén pedig húsmentes változat is elérhető.
Édességből sem lesz hiány. A Levendula fagylaltozó és a Froyo joghurtfagyija mellett gofri, churros és palacsinta várja a kóstolókat. Újdonságként debütál a Batthyány téri matcha stand, ahol a japán zöld tea rajongói több változatot is kipróbábálhatnak. De kézműves sör is várja az érdeklődőket a Margitszigeten a Legendánál és a Fehér Nyúlnál, prosecco pedig a Kossuth téren.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Pop-Up Piac a Batthyány téren
Augusztus 20. nemcsak államalapító Szent István ünnepe, hanem az új kenyér ünnepe is: a hagyomány szerint az újonnan learatott búzából sütött első kenyeret ezen a napon törik meg és szentelik meg országszerte, jelképesen az egész nemzet asztalára szánva a bőséget. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódik a Batthyány téren felálló Pop-Up Piac is, ahol kézműves pékségek, cukrászdák és termelők kínálják majd frissen sült finomságaikat, kávéval és házi italokkal kiegészülve.
Kiállítók: Freyja, the croissant story, Mívesrétes, Mayer szörp, Chez Dodo, Rosa Roastery, Concordia Bell, KicsiZso, Norberto Prosecco, Pataki Cukrászda és fagyiskocsi, Szakállas Medve, Totaldrinks
Magyar Ízek Utcája
A Magyar Ízek Utcája a Kárpát-medence legjelentősebb gasztronómiai fesztiválja, amelyet minden évben augusztus 20-hoz kapcsolódva rendeznek meg a Várkert Bazárnál. A program bemutatja a hagyományos magyar ételkultúrát és a régió kulináris örökségét, kistermelői kamrakincsekkel és finomságokkal. Különböző tájegységek jellegzetes fogásai mellett kézműves sajtok, húsfélék, pékáruk, lekvárok, mézek és borok is hazavihetők. A rendezvény fénypontja az idei Magyarország Tortájának debütálása (idén cukormentes verzióban is), valamint a hivatalos Szent István-napi kenyér megkóstolása.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







