Ez csupán egyike azoknak az energiatakarékossági intézkedéseknek, amelyeket több ázsiai ország is bevezetett.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
Törőcsik Franciska és Ember Márk, friss Jászai Mari-díjasok a díjjal járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlották fel.
Idén is kiosztották a Jászai Mari-díjakat. Az elismeréssel pénzjutalom is jár: a díjazottak egymillió forintot kapnak kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai, valamint színháztudományi és színházelméleti tevékenységük elismeréseként.
Az idei díjazottak között szerepel Törőcsik Franciska és Ember Márk, akik úgy döntöttek, hogy a pénzjutalmat jótékony célra ajánlják fel. Erről közösségi oldalaikon számoltak be.
Törőcsik Franciska az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel az összeget, amely 1999 óta dolgozik a gyermekszegénység felszámolásán. Mint írta, a szervezet munkáját rendkívül fontosnak tartja, és régóta figyelemmel kíséri. Bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy mások is támogathatják az alapítvány tevékenységét, hiszen a jövő tehetségei már most köztünk vannak, és sok múlhat az ilyen elhivatott közösségek munkáján.
Ember Márk a díjjal járó összeggel a Baltazár Színházat és a MáSzínházat támogatja. Mint fogalmazott, két fantasztikus független társulatról van szó, amelyek fogyatékkal élő alkotókkal közösen hoznak létre értékes színházi produkciókat. Kiemelte, hogy az ott dolgozók kitartása és elhivatottsága számára folyamatos inspirációt jelent, és arra biztatott mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten támogassa munkájukat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el
Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmondd, Te mit gondolsz a hűségkártya-programokról.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







