Egy kenyai fiatalember, David Kuloba, aki biztonsági őri állás reményében utazott Oroszországba, az ukrán fronton vesztette életét, miután megtévesztő toborzás áldozata lett.
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
A mérkőzést az ország délkeleti részében fekvő N'Zérékoréban rendezték. A tragédia pontos oka egyelőre nem ismert. Az AFP francia hírügynökség egy szemtanútól úgy értesült, hogy a verekedést a bíró egyik döntése váltotta ki, amelynek nyomán a szurkolók berohantak a játéktérre, majd sokan pánikba esve igyekeztek elhagyni a helyszínt.
Amadou Oury Bah miniszterelnök az X-en részvétét fejezte ki a halálos áldozatok miatt, és közölte, hogy a hatóságok mindent megtesznek a rend helyreállítása érdekében. "A kormány folyamatosan figyeli a helyzetet, és higgadtságra szólít annak érdekében, hogy az egészségügyi szakemberek hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani a sérülteknek" - fogalmazott.
Kórházi illetékesek a francia hírügynökségnek azt mondták, hogy a halálos áldozatok száma a százat is elérheti.
Vallott a 2025-ös X-Faktor győztese: erre költi 36 milliós nyereményét a raktárosként dolgozó Belano
Belano megnyerte az idei X-Faktort, és a győzelemmel járó 36 millió forintos nyereményét nem luxusra, hanem tudatosan a zenei karrierjére fordítja.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








