A greenwichi Királyi Obszervatórium vezetője arra figyelmeztetett, hogy az azonnali válaszokat adó mesterségesintelligencia-eszközök hosszú távon az emberi gondolkodás elsorvadásához vezethetnek.
Egy friss elemzésből kiderült, hogy 2023-ban mely településeken a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt. A tavalyi első helyezett Farád idén a TOP10-be sem került be.
A Szexrandi.hu társkereső 2015-óta minden évben utánajár és Google Trends mutatói segítségével, hogy földrajzilag hol a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt. Most ismét a nyilvánosság elé tárják a kutatás eredményeit, hogy tavaly nyár óta mely városokban volt fogékonyabb a lakosság az erotikus tartalmakra, és hol kerestek rá a legtöbben a szex szóra. Tavaly még fej fej mellett voltak a Dunántúli és a Tiszántúli települések, ám idén Kelet-Magyarország tartolt az interneten a szexuális témák iránti érdeklődésben.
A tavalyi első helyezettként Farád képviselte a nyugati térséget, aki idén be se került a Top10-be, ám most a Békés-vármegyei Kondoros lett az idény pornó fővárosa*, tavaly nyár óta itt mozgatta meg a lakosságot legjobban az erotika és a szex iránti érdeklődés a neten. Az első három pornófogyasztó helyezett közé még Gávevencsellő és Demecser, azaz két Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település tudott felkapaszkodni.

További érdekesség, hogy a neten kutakodókat a leszbikusságra keresés mozgatta meg a legjobban, ugyanis a szex szóhoz kapcsolódóan ez a témakör mutatott leginkább növekvő tendenciát az elmúlt egy évben a Google Trends mutatói szerint.
A legszexéhesebb városok listájára még további három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település, Nyírcsaholy, Mánd és Nagyhalász került fel, így öt helyezéssel, rendhagyó módon idén Magyarország pornó vármegyéjét is kihirdethetjük. A többi helyezést Hajdú-Bihar vármegye vitte el, és egyetlen Nyugat-Magyarországiként, a Fejér-vármegyei Lepsény jutott be a listára. Budapest továbbra sem fért bele a legelőkelőbb tíz helyezett közé. Véleményes, hogy valószínűleg a fővárosiak is szívesen merülnek el a netes erotikus tartalmakban, de az is valószínűsíthető, hogy több lehetőségük van kielégíteni szexuális érdeklődésüket a való életben.
- Kondoros – Békés vm.
- Gávavencsellő – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
- Demecser – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
- Sárrétudvari – Hajdú-Bihar vm.
- Egyek – Hajdú-Bihar vm.
- Nyírcsaholy – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
- Lepsény – Fejér vm.
- Mánd – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
- Nagyhalász – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
- Hajdúdorog – Hajdú-Bihar vm.
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








