A globális felmelegedésre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy a téli olimpiákat januárra hozza előre.
Olyat láthatsz ma este az égbolton, amire csak ritkán van példa: lenyűgöző lesz, szabad szemmel is
Várhatóan vasárnap este lesz látható a legjobban a Perseidák meteorraj. Az égi jelenség az egyik legszebb, amit szabad szemmel is megcsodálhatunk - derül ki a Vega Csillagászati Egyesület beszámolojából.
A Perseidák meteorraj az egyik legszebb természeti jelenség. Ennek köszönhetjük a nyári éjszakák hullócsillagait. Ha lesz az idő, akkor szabad szemmel is gyönyörű látványban lehet részünk. A Nemzetközi Meteoros Szervezet 2023-as meteor-naptára szerint idén augusztus 13-án, magyar idő szerint 9-16 óra között lesz a Perseidák maximuma, írja a Vega Csillagászati Egyesület (VCSE).
Mint kifejtik, a 12-13-i hajnalon és a 13-14-i éjszaka első felében számíthatunk maximumközeli aktivitásra – előbbi tűnik jobbnak az egyesület szerint. Egyúttal augusztus 14-én, magyar idő szerint hajnali 3-5 óra között is érdemes lehet az eget kémlelni, ugyanis J. Vaubaillon szerint egy, a szülőüstökösből Kr. e. 68-ban kidobott porcsomó (meteoroidfelhő) ekkor éri el a Földet, és a meteoraktivitás ismét megnő valamelyest – bár nem tudni pontosan, mennyire.
A VCSE néhány hasznos tippet is megosztott a megfigyeléshez:
- Keressünk fényszennyezésmentes helyet, amennyire csak lehetséges. Minél kevesebb közeli település, lámpa, gyárépület stb.
- Hagyjunk a szemünknek egy fél órát a sötétadaptációra (ne használjuk a telefonunkat sem).
- Minél jobb kilátás: magaslatok, épületek és fák nélküli horizont.
- Lefeküdni a földre egy kényelmes laticelre vagy pokrócra az égboltot nézve, így biztosíthatjuk magunknak a lehető legnagyobb látómezőt és a folyamatos észlelést (ezek a jelenségek csak 1-2 másodpercig láthatók és ha nem az égboltot figyeljük, mire odakapjuk a fejünket, lemaradunk a látványról).
- Aki teheti, menjen fel egy hegytetőre: egyrészt jobb a horizont, másrészt a magasságukból adódóan jobbak a látási körülmények (vékonyabb levegőoszlop, pára).
- Fontos, hogy kényelmesen helyezkedjünk el, elkerülendő a nyakmerevséget, zsibbadást. A fejünk legyen magasabban kicsit, mint az altestünk! Lehet használni nyugágyat, párnát. Az elalvást kerülendő teát, kávét, kekszet érdemes magunkkal vinni.
- Vigyünk magunkkal tartalék ruhát, szúnyogriasztót, innivalót, esetleg némi elemózsiát.
- Ha a Hold is fent van, törekedjünk a Holddal ellenkező irányban szemlélődni.
- Kerüljük a folyókat, tavakat; a belőlük felszálló pára rontja a halványabb meteorok észlelési esélyeit.
Már csak a felhőtlen időjárásban kell bíznunk, és minden adott a meteorraj-vadászathoz – az előrejelzések szerint ezzel úgy tűnik, nem lesz gond. Akik azonban a maximum ideje alatt nem tudják az eget kémlelni, azok számára jó hír, hogy július 17-től egészen augusztus 24-ig megfigyelhetők a Perseidák, csak a fenti időpontok után már csökkenő intenzitásban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Már csak a felhőtlen időjárásban kell bíznunk, és minden adott a meteorraj-vadászathoz – az előrejelzések szerint ezzel úgy tűnik, nem lesz gond. Akik azonban a maximum ideje alatt nem tudják az eget kémlelni, azok számára jó hír, hogy július 17-től egészen augusztus 24-ig megfigyelhetők a Perseidák, csak a fenti időpontok után már csökkenő intenzitásban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







