A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken.
Továbbra is maradt a záporok, zivatarok miatt az elsőfokú figyelmeztetés, de most kiadtak egy külön riasztást a felhőszakadások miatt. Mindezek mellett jelentős lehűlés várható országszerte.
Vasárnap erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, ami több helyen záporrá, zivatarrá alakulhat át. Délutántól kezdve északkeletről szárazabb levegő érkezik, ami miatt csökkent a felhőzet és a csapadékgócok egyre inkább nyugat, délnyugat irányába fognak kiszorulni írja a kiderül.hu. A nap folyamán az északkeleti, északi szál megélénkül, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld területén jelentősen meg is erősödhet és a zivatarok közelében viharossá fokozódhat.
A hőmérséklet napközben 22-28 fok között fog alakulni, azonban késő este már csak maximum 15-19 fok várható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mára is országos citromsárga figyelmeztetést adott ki a záporok, zivatarok miatt. Ezen kívül külön veszélyjelzést adtak ki a felhőszakadások miatt is.
Rendkívüli bejelentés az MTA-tól: csodálatos égi jelenség ragyoghatja be a hazai égboltot a hétvégén
Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







