1979-ben épült , akkor még csak 96 méter volt a megengedett magasság. Végleges magasságát a 80-as években érte el, és évtizedeken át Kelenföld látképének meghatározó...
Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap.
A jelmezben vagy farsangi álarcban érkező 14 éven aluli gyermekek ezen a két napon, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet - közölte az intézmény. A tájékoztató szerint a Barlangteremben jelmezbált tartanak a Bóbita Band Állatok farsangja című interaktív előadásával, illetve a Csürrentő Együttes táncházával, amelyhez családi tánctanítás is kapcsolódik.
Lesz arcfestés, farsangi kézműveskedés, színező sarok, állati helyszínelés, illetve a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete jóvoltából Teddy Maci Kórház is.
A farsangi hétvégén, két helyszínen is közös fotókat lehet majd készíteni cosplay jelmezesekkel és fel lehet ülni a patinás, 115 éves "falovas" Schäftner-körhintára is. Mindkét nap 13 órai kezdettel a főkaputól jelmezes karneváli felvonulás indul körbe az állatkertben - áll a közleményben.
Szombaton és vasárnap is hét-hét állatbemutató, tréning, illetve látványetetés lesz, többek között a pingvineknél, az oroszlánfókáknál és a denevéreknél, valamint látványos program keretében láthatók lesznek a Cápasuli cápái. Érdemes lesz meglátogatni az Állatkert újdonságait, például a Pálmaházban helyet kapott dolmányos hangyászokat. Ezt az állatfajt nyolc évtizednyi szünet után láthatja újra a közönség.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Szibériai tigris a Fővárosi Állat- és Növénykert megújult kifutójában - MTI/Kovács Attila
Rendkívüli bejelentés az MTA-tól: csodálatos égi jelenség ragyoghatja be a hazai égboltot a hétvégén
Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







