A hatóságok szerint a támadás idején egy kézi lőfegyver, egy vadászpuska és több kés is volt nála.
Bár még hivatalos behívót nem kapott, de állítólag a kecskeméti börtönben töltheti le jogerős büntetését Galambos Lajos. A zenészt decemberben ítélték 3,5 év szabadságvesztésre a közműlopási ügyében, most azt mondta várják még az írásos ítéletet, ami szerinte szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal.
Még nem kapta meg behívólevelét Lagzi Lajcsi, de állítólag a kecskeméti fegyintézetben fogja letölteni több mint három éves börtönbüntetését, ami 170 kilométerre van otthonától - írja a Bors. Galambos Lajost december elején ítélték el másodfokon is az áram-, gáz és más közművek lopásának ügyében, jogerősen három és fél éves börtönbüntetést kapott. Az ügy több mint 7 éve húzódott, ezalatt a zenész 125 napot volt előzetesben. A tárgyalások során végig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítélet után azt nyilatkozta, hogy nem erre készült.
Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak. Ennek ellenére, az ügyvédeimmel érdeklődéssel várjuk az ítélet írásos formáját, ami véleményem és az írástudók véleménye szerint is, részben szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal
- nyilatkozta most a lapnak Galambos Lajos, aki nem számíthat különleges bánásmódra. Ugyanis a BVoP most azt közölte a lap kérdésére, hogy a hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak.
Sziget 2026: lineup és fellépők – Ennyibe kerül most egy napijegy, bérlet az idei Sziget Fesztiválra
Mennyibe kerülnek a Sziget 2026 jegyek és bérletek? Kik a már biztosan tudható Sziget fellépők? Összegyűjtöttük, amit az idei Sziget Fesztiválról tudni lehet.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








