Felfoghatatlan összeg: ennyit kereshetett Desh a YouTube-on, miután átlépte az egymilliárd megtekintést
A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Sokkal több mint egy hétköznapi családi ház, szinte exkluzív wellnessbirtok Pataky Attila budajenői otthona.
Először nyilatkozott édesapja utolsó óráiról Deák Bill Gyula fia. Elmondása szerint a zenész egy sikeres szívritmus-szabályozó beültetése után kifejezetten jól érezte magát.
A techno felől érkező zenész 2017 óta volt aktív a hazai klubéletben, az elmúlt években pedig Berlinben is építette nemzetközi karrierjét. A halálának okát nem közölték.
Bírósági ügy lett Deák Bill Gyula egyik ismert dalából, amely után az énekes húszmillió forintot kapott.
Az orgonaművész ma már világpolgárként él, idejét magyarországi, kanadai, berlini és olaszországi otthonai között osztja meg.
Deák Bill Gyulát szeptember 30-án búcsúztatják majd a X. kerületi Új Köztemetőben.
Hetvenhét éves korában elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues egyik legmeghatározóbb alakja.
A legendás énekesen rutinműtétnek számító pacemaker-beültetést végeztek Zalaegerszegen, ám a beavatkozást követő éjszakán váratlanul életét vesztette.
Tematikus műsorokkal, koncertfelvételekkel és portrékkal tisztelgenek a közmédia csatornái Deák Bill Gyula több mint fél évszázados zenei életműve előtt
A magyar blueszene meghatározó énekesének pályafutását egykori alkotótársa, Földes László "Hobo" idézte fel, bemutatva a Hobo Blues Bandben töltött éveket.
A kiváló bluesénekest nemrégiben műtötték, amit sikeresnek hittek, ám csütörtökön váratlanul meghalt. 77 éves volt.
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
Garázdaság miatt körözi a rendőrség a Fekete Vonat egykori tagját, a Beat művésznéven ismert Fehér Tibort. A zenész ellen a mai napon bocsátottak ki elfogatóparancsot.
Évtizedeken át csak kevesen láthatták Galambos Lajos boldogasszonypusztai birodalmát. Most videón mutatta meg a közel 700 milliós kúriát és pazar környezetét.
40 éve dübörög a rock Sitkén: augusztus 20–22. között ismét megtelik zenével a kápolna melletti domboldal, a legendás fesztivál pedig idén is visszatér.
A 19 éves rapper, Hazetomika alig több mint egy éve robbant be a hazai trapszíntérre, ma pedig már fellépésekkel, streamelésből és saját ruhamárkájából is komolyabb bevételekre tesz szert.
"Nekem az életemben, hogy egy ilyen helyen élhetek és egy ilyen helyen pihenhetem ki magam, az nagyon sokat számít. Lelki megnyugvást ad; visszaköltöztem a természetbe."
Tizenhat év kihagyás után tért vissza a Las Vegas-i póker-világbajnokságra Majka.