Puzsér Róbert a tőle megszokottnál jóval személyesebb témáról, az anyagi helyzetéről és a pénzhez fűződő viszonyáról beszélt.
Anyagi bizonytalanság is morzsolja Berki Krisztián özvegye, Renáta erejét. Nem csak néhai férje adósságait kell rendeznie, de egy leendő üzleti partnere is cserben hagyta: nem tudott várni rá tovább.
Berki Krisztián váratlan halálát követően özvegye, Berki Renáta igyekszik a férje után maradt adósságokat rendezni. A Blikk úgy tudja, az özvegy új lehetőségekkel is számolt a közeljövőben: egy babaúszással kapcsolatos vállalkozást indítottak volna Mattesz Csillával, akihez lányát is hordta úszni. A vállalkozás azonban mégsem valósult meg.
Egy a lapnak nyilatkozó ismerős szerint Mazsi sokáig gondolkodott, időt kért, nem volt még ereje üzleti dolgokkal foglalkozni komolyabban. Csilla várt rá, ameddig csak tudott, de végül nem tudta tovább húzni a dolgot, ezért mással indította el a vállalkozást. Ez egy nehéz döntés volt Csilla részéről, de úgy érezte, lépnie kell. A korábban közösen meghirdetett táborukat is azonnal lemondták a tragédia után.
Korábbi vállalkozása, egy cukrászda, amelyet szülei hagyományát folytatva nyitott Budapesten, már három éve bezárt, influenszerként a jövője bizonytalan.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







