A Disney+ júliusban is több saját gyártású sorozattal, dokumentumfilmmel és családi mozival bővíti kínálatát.
Már megjelent az HBO streamingszolgáltatásában a Jóbarátok különkiadása. Most az is kiderült, hogy mikor érkezik a szinkron az Újra együtt című epizódhoz.
Május 27-én jelent meg az HBO streamingszolgáltatásában a Jóbarátok különkiadása, az Újra együtt című epizód. A HBO pedig már azt is közölte, hogy hamarosan érkezik a magyar szinkron is az új részhez.
A Média1 hírportál szerint egyelőre annyt tudni, hogy a szereplőker régi, ikonikus magyarhangjaik szólaltatják majd meg: Kökényessy Ági (Rachel), Kiss Erika (Monica), Nyírő Beáta (Phoebe), Holl Nándor (Joey), Sinkovits-Vitai András (Chandler) és Galambos Péter (Ross).
Mint kiderült, az ünnepi különkiadás szinkronos változatát a hetekben készítik el, és még a nyáron elérhető lesz Magyarországon is.
Rendkívüli bejelentés az MTA-tól: csodálatos égi jelenség ragyoghatja be a hazai égboltot a hétvégén
Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







