Sokan álmukból felkelve is rávágják, hogy a gyermek mellett a házastárs is törvényes örökösnek számít.
Több százezer forintra és járművezetéstől való eltiltásra büntették Széki Attilát, azaz Curtist, a Szentendrei Járásbíróságon. A rapper még 2016 január elsején ült olyan állapotban volán mögé, ahogy nem kellett volna. Szerencsétlenül járt egy villanyoszlop is.
Még 2016 január elsején ült ittasan és bedrogozva autóba Curtis..Ez már önmagában is veszélyesnek tűnik, de pechére még egy villanyoszlopot is kidöntött, egy mögötte közlekedő autó sofőrje pedig ráhívta a rendőröket - írja a Bors
Az Sz. A. ellen indult elsőfokú büntetőügy 2017. június 28. napján lezárult. A Szentendrei Járásbíróság a vádlottat háromszázezer forint pénzbírságra és egy év két hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős
- közölte a Bors megkeresésére Gyimkesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkára.
NEKED AJÁNLJUK
Megrázó vallomást tett a gigantikus lottónyeremény győztese: "bárcsak összetéptem volna a szelvényt"
A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 24. 20:15

Pénzcentrum | 2026. július 24. 18:59

Agrárszektor | 2026. július 24. 20:31




