Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, valamint a szakmai szervezetek egyeztetései alapján hosszabb távon átalakulhat a tanév szerkezete.
A frissítő záporok, viharok ellenére vissza-visszatér a kánikula a fővárosba. Ha arra gondoltál, hogy majd egy múzeumi látogatással két legyet ütsz egy csapásra, akkor ne ebben a múzeumban tedd meg.
Nagy melegre panaszkodnak a látogatók a Ludovika épületeggyütesben található Magyar Természettudományi Múzeumban - írja a Magyar Nemzet. A forróságot ventilátorral próbálják enyhíteni, de ez nem tűnik megfelelő megoldásnak. A múzeum vezetője szerint 50-100 millióból meg lehetne oldani a légkondícionálók beépítését, de az épületet fenntartó Nemzet Közszolgálati Egyetem azt írta a lapnak, hogy nem értesültek a problémáról.
A Pénzcentrumon tegnap foglalkoztunk azzal, hogyegy felmérés szerint tízből három magyar járt tavaly múzeumban.
Megrázó vallomást tett a gigantikus lottónyeremény győztese: "bárcsak összetéptem volna a szelvényt"
A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.







