Mogyoród, 2025. augusztus 3.A gyõztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíj után a mogyoródi Hungaroringen 2025. augusztus 3-án.MTI/Czeglédi Zsolt

Összekapta magát a sprint után a McLaren: Norris indul az élről Zandvoortban

MTI
2026. augusztus 22. 18:50 2 perc

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Zandvoortban.

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 18. pole pozíciója, sorozatban másodszor nyert időmérőt, a nyári szünet előtt szintén ő startolt az élről a Hungaroringen.

Norris mellől vasárnap a szombati sprintfutamon győztes George Russell, a Mercedes brit versenyzője rajtolhat majd, míg a harmadik pozícióból a vb-pontversenyt vezető olasz Andrea Kimi Antonelli kezdhet a másik Mercedesszel. A 19 éves vb-éllovas mellől az ausztrál Oscar Piastri indul a másik McLarennel.

A hazai közönség előtt szereplő, négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) a hetedik rajthelyet kaparintotta meg, a harmadik sort pedig a két Ferrari foglalja el: a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton ötödik, a monacói Charles Leclerc hatodik lett az időmérőn.

A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02