F1 Miami Nagydíj 2026: minden fontos időpont, a verseny és az edzések ideje Miami, USA helyszínen
Ebből a cikkből most megtudhatod, mikor rendezik az időmérőt, a sprintversenyt és magát a Miami Nagydíjat: görgess lejjebb a legfontosabb infókért!
Ebből a cikkből most megtudhatod, mikor rendezik az időmérőt, a sprintversenyt és magát a Miami Nagydíjat: görgess lejjebb a legfontosabb infókért!
Norris elismerte, hogy nehéz volt számára a szezonkezdet, de ebből is igyekszik erőt meríteni.
Antonelli zsinórban második versenyét nyerte, így már az összetettben is ő vezet. A Forma 1-ben legközelebb május elején rendeznek versenyhétvégét.
Andrea Kimi Antonelli nyerte a Formula–1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, Russell pedig második lett, így a Mercedes pilótái foglalhatják el az első rajtsort.
Az első gyakorlást a világbajnoki éllovas George Russell, a másodikat pedig Oscar Piastri nyerte.
Egy hét múlva, vasárnap máris következik a 2026-os Forma 1-es világbajnokság harmadik versenyhétvégéje, a Japán Nagydíj Suzukában.
A 19 éves olasz versenyző ugyan megharcolt a Ferrarikkal, ám utána egész kényelmesen ért be a célba.
A Mercedes brit versenyzője, George Russell nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíj pénteki sprintidőmérőjét.
Több F1-es pilóta szerint az új, szigorúbb energiagazdálkodási követelmények csökkentik a vezetés élményét, és háttérbe szorítják a pilóták hagyományos képességeit a versenyeken.
A Pénzcentrumon összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót: ekkor lesz a sprintfutam, az időmérő és maga a nagydíj Kínában.
A futamot az első rajtkockából induló George Russell nyerte, megelőzve csapattársát, Andrea Kimi Antonellit és a ferraris Charles Leclerc-t.
George Russell csendesen, de nagy magabiztossággal készül a 2026-os Forma–1-es szezonra, amely pályafutása eddigi legmeghatározóbb éve lehet a Mercedesnél.
Hosszú várakozás után hamarosan végre kigyulladnak a lámpák a versenypályákon, az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét veszi a Forma 1 2026-os világbajnoki idénye.
A McLaren brit pilótája úgy érzi, tavaly nemcsak a bajnoki címet hódította el, hanem önmagát is legyőzte.
A Forma–1 vezetése nyugalomra intette a közvéleményt, miután az idei szezon előtti tesztek során a versenyzők élesen bírálták az új szabályokat.
Éles vita bontakozott ki Max Verstappen és Lando Norris között a 2026-tól életbe lépő Forma–1-es erőforrás-szabályokról.
Lewis Hamilton keményen bírálta a Forma–1 új szabályrendszerét, miután megpördült új Ferrarijával a bahreini teszteken.
A McLaren brit pilótája tavaly szerezte meg pályafutása első világbajnoki címét, és azt mondja, ez csak tovább erősítette benne a hitet, hogy képes megvédeni a trófeát.
Február 27-én érkezik a Netflixre a Formula 1: Drive to Survive nyolcadik évada, amely ismét exkluzív betekintést nyújt a száguldó cirkusz kulisszái mögé.
Cristiano Ronaldo harmadik egymást követő évben vezeti a világ legjobban kereső sportolóinak listáját: tavaly a becslések szerint 260 millió dollárt keresett.