Graeme Dott, korábbi sznúkervilágbajnok ellen gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos vádak miatt indul bírósági eljárás.

A Barcelona megfosztotta Marc-Andre ter Stegent a csapatkapitányi tisztségtől, miután fegyelmi eljárást indítottak a német kapus ellen - írta meg a BBC.
A 33 éves játékos, aki legutóbb júniusban lépett pályára a német válogatottban, vitába keveredett a klubbal, mivel nem volt hajlandó hozzájárulni, hogy orvosi adatait megosszák a La Ligával. Ez a lépés lehetővé tette volna a Barcelona számára, hogy új játékosokat regisztráljanak, a kapus távollétének hosszától függően.
Ter Stegen sérülése kapcsán a vita abból adódott, hogy a kapus három hónapos kihagyásról beszélt, míg a La Liga szabályai szerint legalább négy hónapos távollét szükséges ahhoz, hogy egy játékost hosszú távú hiányzónak tekintsenek.
KATTINTS a friss sporthírekért, élő eredményekért a Pénzcentrum sportoldalára!
A katalán klub közleményben jelentette be: "A Marc-Andre ter Stegen ellen indított fegyelmi eljárást követően, és amíg ez az ügy véglegesen nem rendeződik, a klub a sportigazgatósággal és az edzői stábbal közös megegyezéssel úgy döntött, hogy ideiglenesen visszavonja az első csapat kapitányi szerepkörét. Ebben az időszakban az első számú kapitány feladatait a jelenlegi alkapitány, Ronald Araujo veszi át."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ter Stegen 2014-ben csatlakozott a Barcelonához a Borussia Mönchengladbachtól, és azóta több mint 400 mérkőzésen lépett pályára a katalán klubban. Pályafutása során többek között Bajnokok Ligáját és hat bajnoki címet nyert a gránátvörös-kékekkel.
A Barcelona nyári igazolásai között szerepel Joan Garcia kapus az Espanyoltól, valamint az angol Marcus Rashford kölcsönvétele a Manchester Unitedtől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.


