6 °C Budapest
Budapest, 2024. szeptember 2.Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke beszél a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokság kezdete elõtt 100 nappal tartott sajtótájékoztatón a vb helyszínén, a budapesti Duna Arénában 2

Azonnal visszalőtt az úszószövetség elnöke: "bántó és gusztustalan rágalom", amit róla állítanak

2025. július 4. 17:40

Gusztustalan rágalomnak nevezte Wladár Sándor azt, hogy serdülő úszóként kapcsolata lett volna a huszonegy éve elhunyt mesteredzővel.

Máris egy komoly adok-kapok alakult ki azután, hogy az egykori úszó olimpikon Batházi Tamás egy műsorban azt állította: az úszószövetség jelenlegi elnökének, Wladár Sándornak évtizedekkel korábban, serdülő úszóként kapcsolata volt a 2004-ben elhunyt mesteredzővel, Széchy Tamással - erről itt írtunk.

Wladár saját Facebook-oldalán reagált az állításokra, és egyáltalán nem fogta vissza magát. A bejegyzésben úgy fogalmazott: kattintásvadászat és hakni az, amivel Batházi Tamás előállt.

Bántó és gusztustalan az a rágalom, amivel most a korábbi főtitkár megpróbálja körbehaknizni a médiát. Szerencsére vannak jobb érzésű újságírók, kommentelők, véleményvezérek, akik nem akarnak felülni a kattintásvonatra, és inkább a valósággal foglalkoznak, mintsem hogy teret adjanak mindenféle szemétnek

- reagált indulatosan az elnök.

KATTINTS: friss sporthírek, élő eredmények a Sportonlineon!

Hozzátette: a szövetség felállít egy bizottságot annak kivizsgálására, hogy kiderítse, mi igaz Batházi állításaiból Széchy Tamással kapcsolatban,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kezdeményezni fogom egy független vizsgálóbizottság létrehozását, amelynek akár anonim módon, akár személyesen bárki elmondhatja, ha valamilyen sérelem érte őt a múltban. Azt pedig csak zárójelben, mindennek a margójára: a magyar úszósport elmúlt több mint százéves történetében elsőként hoztam létre a gyermekvédelmi programunkat, amelyet idén már edző- és szakembervédelemmel is kibővítettünk. Az elmúlt hét évben a szakma legkiválóbbjai vizsgáltak ki minden egyes ügyet kellő alapossággal; a hazai és nemzetközi környezetet ismerve bizton állítom, hogy élen járunk ezen a területen. Ezért is fáj annyira ez az öncélú és gusztustalan támadás

- tette hozzá Wladár Sándor.

Batházi Tamás a műsorban azt is állította, hogy Széchy Tamás nem csak Wladárt, hanem számos más fiatal úszót - javarészben serdülő, 11 év körüli fiúkat - használt ki szexuálisan.

címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 19:32