Az (ÁKK) megbízást adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai befektetőknek szánt pandakötvény kibocsátásának megszervezésére.

A 63 kilogrammos Gercsák Szabina hetedik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, miután kikapott a helyosztón.
A Miskolci JC 28 éves versenyzője a vigaszágon a mongol Gankhaich Bolddal csapott össze, aki arany-, ezüst- és bronzérmet is szerzett már Ázsia-bajnokságon. Első találkozójuk négyperces alapideje nem igazán közönségcsalogató küzdelemmel telt, szemmel láthatóan egyikük sem volt friss, és inkább az ellenfél hibáját várták mindketten.
Az aranypontig tartó hosszabbítás is eseménytelenül telt, mígnem 2 perc 17 másodperce után a harmincéves, egy fejjel alacsonyabb Bold a földre rántotta a 2016-ben Eb-harmadik magyart, és jukóval nyert.
KATT! Friss hírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Hazai szempontból ezzel véget ért a hétfői vb-program, kedden a 90 kilós Sáfrány Péter (Miskolci VSC) és Nerpel Gergely (TFSE), valamint 70 kilóban Özbas Szofi (BHSE) és Czerlau Jennifer (Miskolci VSC) lép tatamira a Papp László Arénában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


