Miért kerül ugyanaz a hotelszoba egyik nap ennyibe, másnap pedig akár tízezrekkel többe vagy kevesebbe?
Két újabb állomással bővül augusztus közepétől a MOL Bubi közbringarendszer a XIII. kerületben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint a két új állomást a Dózsa György úton található Spirál Irodaháznál, valamint a Kassák Lajos utcai Groupama Green Court Office épületénél alakítják ki.
A Lőportáldűlőn megvalósuló fejlesztésekkel - amelyeket társadalmi egyeztetések előztek meg - városszerte már 211 helyszínen lesznek elérhetők a sokak által kedvelt, jellegzetes, zöld biciklik - írta a BKK.
Mint olvasható, az új állomások telepítését a társaság partneri megállapodáson keresztül finanszírozza, az új felvevőhelyek várhatóan augusztus közepétől állnak a "bubizók" rendelkezésére.
A kommüniké szerint a MOL Bubi évek óta egyre népszerűbb: 2023-ban naponta átlagosan több mint 9 ezerszer utaztak a biciklikkel, a tavalyi év legforgalmasabb napján (szeptember 13-án) több mint 18 ezer utazást rögzített a BKK.
Idén hét hónap alatt átlagosan már több mint 10,5 ezerszer "bubiztak" a fővárosban. Májusban rekordszámú utazást mért a társaság, ebben a hónapban több mint 450 ezer alkalommal választották a BKK szolgáltatását - írták.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BKK egy korábbi felmérése szerint a többség munkába járásra, illetve a munkából hazajutásra (57 százalék) használja a zöld kerékpárokat, emellett sokan intézik ügyeiket, kisebb vásárlásaikat (49 százalék) is MOL Bubival, sőt sokan szórakozni is közbringával járnak (40 százalék). A flottában 2460 kerékpár áll rendelkezésre - olvasható a társaság közleményében.
Fotó: Róka László, MTI/MTVA
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







