A kereset szerint a szervezet az ESPN-nel kötött, 1,5 milliárd dolláros közvetítési megállapodás idején mesterségesen magasan tartotta az események pay-per-view (PPV) árait.
Kós Hubert a 200 hát világbajnoki címvédőjeként utazott el a francia fővárosba, és bár 100 háton vasárnap nem sikerült bejutnia a fináléba, 200-on a legjobb idővel jutott döntőbe. Kós Huber olimpiai bajnok, ezzel megszerezte az első magyar aranyat Párizsban és a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát.
A 21 éves versenyző a csütörtöki fináléban 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott. Az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készülő Kós ezzel a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg.
Kós a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, s Párizsba is a szám esélyeseként érkezett. A magyar sportoló nemcsak azért várhatta magabiztosan a döntőt, mert - saját bevallása szerint több hibával tarkított úszással - a középdöntőben egyedüliként került 1:56 perc alá (1:55.96), hanem mert a nagy riválisok közül többen is elvéreztek. Köztük volt a Rióban győztes, Tokióban második, négyszeres olimpiai bajnok amerikai Ryan Murphy és a 100 méteren Párizsban győztes olasz Thomas Ceccon is, a címvédő orosz Jevgenyij Rilov pedig az ukrajnai háború miatt nem is indult.
Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt "lőtávolba" került és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan.
Kós - aki a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert az ötkarikás játékokon - a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg. Kós Hubert a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







