21 °C Budapest

Szijjártó: a debreceni BMW-gyár meg fog épülni

MTI
2020. május 15. 10:02

A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.

Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt.

A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos "tól-ig" határral módosítani kell - mutatott rá.

Hangsúlyozta, olyan kérdés nincs, hogy a gyár meg fog-e épülni, és olyan kérdés sincs, hogy el fog-e kezdődni az építkezés, mert az építkezés elkezdődött. Ez világosan látszik, azt a leendő gyárigazgató, és a BMW képviselői egyaránt világossá tették - mondta.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a debreceni BMW-beruházás bejelentése óta a gyárépítés első fázisa zajlik, ami az előkészítő munkálatokat és az infrastrukturális beruházásokat jelenti. A gyár helyszínéül kialakított négyszáz hektárnyi területen több hónapja "gépláncok százai, emberek ezrei" dolgoztak és dolgoznak, több mint 2 millió köbméternyi földet mozgattak meg, 123 kilométernyi vezetéket építettek be a földbe, 12 kilométernyi vizesárkot ástak ki a munkások, a leendő épületek stabilitása érdekében pedig 500 cölöpöt helyeztek le - sorolta.

Közölte azt is, hogy elkezdődtek az áram és gázellátással kapcsolatos kivitelezések, a két autópálya-lehajtó kivitelezése is az ütemterveknek megfelelően halad: 2021 végére az első autópálya-csomópont megépül, és az ipari park körüli útépítések addigra befejeződnek. Zajlik a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztése, ez 2023 végére elkészül. A német iskola indításával kapcsolatos minden munkát elvégeztek - tette hozzá.

A miniszter azt is megerősítette, hogy a BMW felvette az első munkavállalóit Debrecenben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a világjárvány nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is. Miközben az első számú feladat az emberek életének, egészségének megvédése, ugyanúgy feladat a munkahelyek megvédése, és új munkahelyek létrehozása, ezáltal a magyar gazdaság újraindítása is - mondta. Ez csak új beruházásokkal lehetséges - hangsúlyozta. "Éppen ezért a kormány gazdaságvédelmi akcióterve továbbviszi azt a gazdaságpolitikai filozófiát, amelyet tíz éve a magunkénak vallunk, és amely az új beruházások támogatására összpontosít" - szögezte le.

Az autóiparnak a beruházások terén kiemelt szerepe van, a gyár megépül, Debrecen pedig a globális autóipar egyik nagyon fontos fellegvára lesz - összegezte, és köszönetet mondott a BMW minden vezetőjének azért, hogy elkötelezettek Magyarország és Debrecen mellett.

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak. "Mi változatlanul elkötelezettek vagyunk a Debrecenben létesítendő üzem tervei mellett" - fogalmazott. Hozzátette: az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik. A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető - jegyezte meg. Michele Melchiorre végezetül köszönetet mondott Debrecen városának és a magyar kormánynak a bizalomért, és a professzionális együttműködésért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?