18 °C Budapest

Ennyit bukik az ország a debreceni BMW-gyár felépítésének elhalasztásával

2020. május 6. 20:29

Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, a németek elhalasztják a Debrecenbe tervezett BMW-gyár felépítését. Amennyiben a kormánynak nem sikerül beavatkoznia, akkor a döntés miatt csak az elmaradó beruházási teljesítmény kiteheti akár a GDP fél százalékát is, míg a gyár várható üzemteljesítményének elmaradása ugyanekkora veszteséget jelent évről-évre.

Még a nap folyamán számoltunk be róla, hogy a német BMW-nél, takarékossági okokból, a beruházási költségek csökkentéséről döntöttek, ami hatással van a hazai üzem felépítésére is. Nicolas Peter pénzügyi igazgató szerdán a cég sajtótájékoztatóján közölte: felülvizsgálnak minden projektet, beruházást, termékfejlesztést, így a mostani helyzetben a debreceni BMW-gyár építését egy évvel elhalasztották. Nem sokkal a bejelentést követően megszólalt a magyar külügyminiszter is, Szijjártó Péter elmondta: beszéltek a vállalat vezetésével, akik továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett. Sőt, aztis kiemelte, hogy "a gyár építési munkálatai már most is zajlanak."

Szijjártó továbbá közölte, hogy jövő pénteken Debrecenbe jönnek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen is fognak megbeszélést folytatni. A kormány szerint tehát még nincs veszve minden, és kitartáuk nem véletlen, ugyanis rettentően sok pénzől van szó a magyar gazdaság számára. A 2020-as konvergenciaprogramból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a debreceni gyárfejlesztés igazi gigaberuházás a maga 320 milliárdos költségével, mindössze a kecskéméti Mercedes-gyár kapacitásbővítése, a MOL tiszaújvárosi nitrogénüzeme, a Samsung gödi akkumulátorgyára előzi meg a toplistán.

Arra pedig már a Portfolio hívta fel a figyelmet, hogy a gyár felépítésének közvetlen gazdasági teljesítményét a Magyar Nemzeti Bank számolta ki még másfél éve. Mint felidézték, a szakértők akkor úgy látták, hogy a beruházás 0,1 százalékponttal járulhatott volna hozzá a hazai GDP-növekedéshez már 2020-ban. Mivel azonban a következő két évben is még folyt volna a munka, ezért a teljes beruházás hozzáadott értéke a három év során összesen elérte volna a GDP 0,5%-át.

De ami ennél is érdekesebb az az, hogy miként hatott volna a magyar GDP-re a már működő gyár. Mint arról korábban számos cikkben beszámoltunk, a gyár teljes kapacitáson 150 ezer hagyományos és elektromos autót gyárthat, ami durván kalkulálva azt jelentheti, hogy az árbevétel a GDP 3-5%-át is elérheti. A technológia-igényes járműiparnak ugyanakkor a hazai hozzáadott értéke hagyományosan alacsony, ezért a szakértői becslések szerint a GDP szintjét a gyár 0,5%-kal emelné meg.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a tervek szerint 1000 fő kapott volna munkát a már működő debreceni BMW-gyárban.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem