Mi a különbség az előleg és a foglaló között? Mutatjuk, mikor jár vissza a pénz, mekkora lehet a foglaló, és mit tartalmazzon a szerződés.
Több százezer magyarnak nem telik arra, hogy rendesen befűtse az otthonát. Bár vannak nálunk rosszabbul teljesítő országok, a régióban az utolsók között vagyunk. Emellett több millió magyar él rossz minőségű lakásban.
A magyarok majdnem hét százaléka - mintegy hétszázezer ember - nem engedheti meg magának, hogy a téli időszakban fűtse otthonát - derült ki az Eurostat 2017-es adataiból. Ugyanakkor az arány viszonylag javult, mivel egy évvel korábban 9,2 százalékos volt ez az arány.
Az uniós átlag 7,8 százalék, tehát ennek alatta vagyunk, bár nem sokkal. A legnagyobb arányban a bolgárok (37 százalék) nem tudják befűteni a házaikat, őket a litvánok követi (29 százalék), majd pedig Görögország jön a negatív rangsorban 26 százalékkal.
A legalacsonyabb arány Luxemburgban van, 1,9 százalék, majd a finnek és a svédek jönnek 2 illetve 2,1 százalékkal. A környező országok közül Ausztria 2,4 százalékkal áll, a szlovénok 3,9 százaléka nem tud rendesen fűteni, a szlovákoknál 4,3 az arány. Horvátország egy kicsit rosszabbul áll nálunk 7,4 százalékkal, Romániában viszont 11,3 százalék nem tudja felfűteni rendesen a házát.
Rengetegen élnek nyomorban
Magyarországon ugyanakkor több millióan élnek nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban, és pénzük sincs a felújításra. A Habitat for Humanity Magyarország jelentése szerint
Magyaroszágon 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos lakásminőségi problémák vannak. Az ilyen zsúfolt, nedves lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nagyon sokaz elavult berendezés
Becslések szerint a teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával - hangzott el a jelentés bemutatóján. Az energiahatékonysági problémák egyik sarokköve, hogy a magyar háztartások 42 százaléka, a kistelepüléseken élők háromnegyede fával fűt (ez az arány az elmúlt években emelkedett), nagy részük elavult berendezésekkel.
Az egyebek mellett a nem megfelelő fűtéstechnológia által is okozott légszennyezés szakértői becslések szerint a GDP 19 százalékának megfelelő veszteséget okoz Magyarországon különböző egészségügyi problémákon keresztül. A fűtés jelentős megfizethetőségi problémát is okoz: a rezsiköltségek legnagyobb részét ez teszi ki, melynek kifizetése sokak számára nehézséget okoz (például a tűzifa ára az elmúlt években meredeken nőtt).
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







