Bár éves összevetésben még mérhető a növekedés, az év eleji lendület országos szinten alábbhagyott, miközben a kereslet is visszaesett.
Megjelent a legújabb rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján az egyetemes szolgáltatási szerződéssel rendelkezők 12 ezer forintot kapnak, a fogyasztói közösségeknél viszont már nem olyan egyértelmű a helyzet.
Megjelent a Kormány 37/2018. (III. 8.) Korm. rendelete az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő lakossági földgázfogyasztók részére biztosított téli rezsicsökkentésről. Ennek mértéke az 1. melléklet szerint
- 12 ezer forint háztartásonként, de
- a 20 m3/h alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 24 000 forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik, illetve
- a 20 m3/h vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 120 000 forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik.
Nagyobb társasházaknak kevesebb jár?
A Portfolio véleményt is fűz az új rendelethez. E szerint "a fogyasztói közösség a gyakorlatban társasházként értelmezhető. Amennyiben a társasházban egy gázóra méri a teljes fogyasztást és más módszerrel (hőmennyiségmérő alapján) osztják fel a fogyasztást, ott kicsi lesz az egy háztartásra jutó összeg az eredeti 12 ezer forinthoz képest, mert elképzelhető, hogy a 120 ezer forintos összeg több tíz, illetve 100 családra esik"
Korábban már megírtuk, hogy
A témában megjelent korábbi cikkeink:
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







