11 °C Budapest

Elismerte Lázár János: nem jár mindenkinek a rezsicsökkentés

2018. március 8. 16:15

A 111. Kormányinfón, újságírói kérdésre, Lázár János elismerte, nem jár azoknak a 12 ezer forintos egyszeri rezsitámogatás, akik kizárólag elektromos árammal fűtik otthonaikat. Hivatalos statisztika lévén nem lehet pontosan megmondani, de Lázár János nyilatkozata szerint ez a fűtött ingatlanok 1 százalékát, azaz bő 41 ezer háztartást is érinthet.

Minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából. Akik nem gázzal fűtenek, hanem távfűtést vesznek igénybe, számukra ugyanezt a mértékű jóváírást fogjuk biztosítani úgy, hogy Kósa Lajos miniszter urat megbíztuk, tárgyalja ki ennek konkrét részleteit az önkormányzatokkal. Akik pedig hagyományos módon fűtenek, szenet, vagy fát használnak fel, az ő esetükben megnöveljük az erre a célra szolgáló szociális pénzügyi keretet egymilliárd forinttal és Pintér Sándort bíztuk meg ennek az intézkedésnek a végrehajtásával

- jelentette be szerda délután Orbán Viktor. A Pénzcentrum ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnöki nyilatkozatból kimaradtak azok a családok, amelyek kizárólag elektromos árammal fűtik otthonaikat. És ez, mint a mai Kormányinfón kiderült, nem véletlen. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy

sem azokra nem vonatkozik a támogatás, akik eddig nem kaptak szociális alapon támogatást, sem azokra, akik kizárólag elektromos árammal fűtik otthonaikat.

Pedig egyre többen vannak ilyenek. Erre vonatkozó statisztika, kimutatás persze nem létezik, így csak találgatni lehet, hányan maradnak ki a téli rezsicsökkentésből. A KSH adatsora például 3 228 888 olyan háztartást számlált 2016-ban, ahol be volt kötve a gáz, míg 5 058 402 olyan háztartást, ahol igénybe vették a villamosenergia-szolgáltatást. Azaz két éve 1 829 514 olyan háztartás volt Magyarországon, ahol biztos, hogy egyáltalán nem volt bekötve, se fűtésre, se főzésre, se semmire a gáz, az áram viszont igen.

Szintén a KSH adataiból derül ki, hogy a távfűtésbe bekapcsolt lakások száma, lassú növekedés után 2016-ra elérte a 649 129-et. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) 2015-ös adataiból pedig az is kiderül, hogy a lakosság 21,5 százaléka egyedi helyiségfűtéssel oldja meg a hőellátást, olyan eszközök felhasználásával, mint például a fa vagy a szén. Mindezek figyelembevételével, na meg elfogadva azt a tényszerűséget, hogy a fentebb említett típusok között vannak átfedések, tehát egy háztartás egyszerre több ilyen szolgáltatást is igénybe vehet, illetve vannak olyan fogyasztási helyek, ahol nincs szükség fűtésre, áramra viszont igen (pl.: nyaralók), nyugodtan kijelenthetjük, hogy bőven akadnak olyan háztartások az országban, akár tízezres nagyságrendben is, ahol kizárólag elektromos fűtéssel veszik fel a harcot a téli hideg ellen.

Becslésünket Lázár János is igazolta, a Kormányinfón ő úgy fogalmazott, a fűtött ingatlanok egy százalékára nem vonatkozik a téli rezsicsökkentés. A 2011-es népszámláláskor mért 4,11 millió háztartást figyelembe véve ez bő 41 ezer háztartást jelent.

Azt, hogy egyre többen fűtenek kizárólag elektromos megoldásokkal, a Pénzcentrum iparági visszajelzései is alátámasztják. Érdeklődésünkre több piaci szereplő is jelezte, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az elektromos rendszerek iránt, legyen szó például hőtárolós kályháról, elektromos kazánról, fűtésre is alkalmas klímáról, vagy épp infrás megoldásról. Mint azt kiemelték, ez összhangban van a lakóingatlanokra vonatkozó energetikai követelmények szigorodásával, illetve az egyre olcsóbban elérhető megújuló technológiák mind gyakoribb lakossági felhasználásával. Többen azt is hozzátették, hogy a kormány által szorgalmazott új, napenergiára is erőteljes hangsúlyt helyező energiastratégia is ezek részarányának növekedését teszi lehetővé.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az egyszeri rezsicsökkentés a kimaradók ellenére is komoly tétel, melynek fedezetét Lázár János tájékoztatása szerint az Energiahivatal 40 milliárdos külön kasszája teszi lehetővé. "A 40 milliárdból 1 milliárdot tesz ki a szociális tűzifakeret megemelése, 6 milliárdot a távfűtéssel, 32 milliárdot pedig a gázzal fűtő családok támogatása" - nyilatkozta a 111. Kormányinfón a miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem