Az albérletszezon a felvételi ponthatárok holnapi kihirdetésével indul, de a legnagyobb nyomás várhatóan augusztus közepétől szeptember elejéig nehezedik majd a piacra.
Durva beköltözési szigort vezettek be a Balatonnál is: milliókat kérhetnek a betelepülni vágyóktól
Balatonföldvár elsőként vezetett be önazonossági rendeletet a Balaton-parti települések közül, amely 2 százalékos hozzájárulást ír elő az ingatlanvásárlóknak, valamint elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak és a helyi lakosoknak.
A november 5-én hatályba lépő rendelet preambuluma hangsúlyozza, hogy célja a "helyi közösség szempontjából alapvető fontosságú – a települést alapító Széchenyi-család teremtette hagyományok, mint önazonosságot alkotó – védelemre érdemes települési értékek megőrzése".
A szabályozás értelmében a betelepülők által fizetett hozzájárulásból kívánja az önkormányzat finanszírozni a közterületek rendezettségét, a zöldfelületek gondozását, valamint a helyi infrastruktúra fenntartását. A hozzájárulás mértéke az ingatlan vételárának 2 százaléka, kivéve, ha a vásárlóra törvényi mentesség vonatkozik, például állami támogatással vagy kedvezményes lakáshitellel szerzi az ingatlant.
A településen jelenleg kapható ingatlanok átlagára 107 millió forint, így egy átlagos ingatlanvásárlás esetén 2,1 millió forintos többletköltséggel kell számolnia a vevőnek. A rendelet emellett elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak és a helyi lakosoknak is.
Amennyiben a vásárló nem teljesíti a rendeletben foglalt feltételeket, a polgármester "jogellenes betelepülés" címen a vételár 0,2 százalékát kitevő bírságot szabhat ki. A szabályozás nem tartalmaz végzettségre, előéletre vagy munkaviszonyra vonatkozó előírásokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szakértők szerint a rendelet aggályos lehet, mivel a törvény értelmében az önkormányzatok csak dologi jogvédelmi eszközként alkalmazhatják az elővásárlási jogot, míg a betelepülési hozzájárulás kizárólag a lakcímlétesítéshez köthető. Balatonföldvár azonban már az ingatlanszerzést is megadóztatja, ami ellentétes lehet a jogszabályokkal.
A kormányhivatalok a HVG ismételt megkeresésére sem közölték, mely települések önazonossági rendelete nem felel meg a törvényi előírásoknak, csupán annyit jeleztek, hogy a vizsgálatok "eljárási szakaszban" vannak. Jogsértés esetén az önkormányzatoknak lehetőségük van módosítani a rendeletet, ellenkező esetben törvényességi felügyeleti eljárás indulhat.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







