Itt veszik most sorra a lakásokat, házakat a magyarok: vajon rájöttek valamire?
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet.
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet.
Egy friss felmérésből kiderült, hogy saját célra, vidéken és használt házat venne az átlagos Otthon Start-felhasználó.
A szakértő várakozásai szerint az elkövetkező hónapokban jelentősebb változás már nem történik a balatoni ingatlanpiacon.
Megéri belevágni egy 100 éves vályogház felújításába? Hogyan lehet kialakítani benne egy fürdőszobát, vagy szűk, kis ablakos belső térből modern, komfortos otthon varázsolni?
A Duna House legfrissebb adatai szerint a budapesti lakáspiacon átrendeződés figyelhető meg a kerületi preferenciákban.
Az ingatlanvásárlást tervezők 30%-a kifejezetten az Otthon Start miatt döntött úgy, hogy lakást, házat vásárol.
A Balaton környékén ma már milliós négyzetméterárakkal kell számolni, a tóparti települések az ország legdrágábbjai közé tartoznak. Ám nem minden „Balaton” kerül ennyibe.
Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg. A kereslet visszaesése nem az összeomlás jele, csak lélegzetvétel.
A „helyi önazonosság védelméről” szóló törvényre hivatkozva három település – Kajdacs, Bonyhádvarasd és Sárszentlőrinc – helyi rendeletben szabályozza, kik és milyen feltételekkel vásárolhatnak ingatlant a faluban.
Mindenképp érdemes megfogadni a szakértők tanácsait annak kapcsán, mire érdemes figyelnie, aki most Otthon Start-hitel felvételére készül.
A lakócéllal vásárlók érzékenyebben reagálnak a közbiztonsággal kapcsolatos negatív hírekre, míg a befektetők inkább a hozamokra figyelnek, és csak tartós változás esetén lépnek.
A kedvezményes hitelhez kapcsolódó ingatlanvásárlás során számos jogi és gyakorlati buktató merülhet fel.
Balatonföldvár elsőként vezetett be önazonossági rendeletet a Balaton-parti települések közül, amely 2 százalékos hozzájárulást ír elő az ingatlanvásárlóknak.
Az Otthon Start Program nemcsak első lakás vásárlására, hanem befektetési célú ingatlanszerzésre is kiváló lehetőséget nyújt.
Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás-, vagy eladás során Magyarországon.
A nő hamis dokumentumokkal menekült el Kínából és lépett be az Egyesült Királyságba, ahol ingatlanvásárlással próbálta tisztára mosni a lopott pénzt.
Idén nyáron változatlanul átlagosan 5,8%-os alku volt jellemző a lakáspiacon országosan – derül ki egy friss elemzésből.
Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten.
Szeptember elsején hivatalosan is elrajtolt az Otthon Start program, melyben 3%-os kedvezményes hitellel lehet lakást vásárolni.
Országosan az érdeklődések 57 százaléka az 50 millió forint alatti, további 34 százaléka az 50–100 millió forintos lakásokra irányult az Otthon Start Program szeptemberi indulását követő napokban.