Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Több mint hétszázéves várfalrészletet találtak a régészek a veszprémi várnegyed felújítása során. Ezen kívül egy 16. századi sáncrendszer nyomaira, muskéta- és ágyúgolyókra, valamint nyílhegyekre bukkantak a szakemberek - áll a felfedezés részleteiről szóló beszámolóban.
Veszprémben már a középkorban is állt vár, amelyet a 14. századtól kezdve kőfallal vettek körül, egy szakaszon azonban még ennél is régebbi, több mint hétszázéves várfalra találtunk - idézi a közlemény Hegyi Dórát, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézetének ásatásvezető régészét.
Mint mondta, a munkálatok során A Tejfalusy Ház nyugati oldalának pinceszintjén találtak rá a 12-13. századi várfalszakaszra. "A középkori várfalat a 18. századi barokk átépítéskor szinte mindenhol elbontották vagy felhasználták az épületekhez. Vannak olyan épületek, amelyeknek a falába belefoglalták, máshol alapfalként használták. A Tejfalusy Ház nyugati oldalának pinceszintjén ilyen falrészletet azonosítottunk" - közölte a szakember.
Ezen kívül a Piarista Gimnázium udvarán egy két és fél méter vastag, a 13-14. század fordulójából származó falszakaszt találtak
- tette hozzá. Hegyi Dóra felidézte: évszázadokon át szükség is volt a vastag falakra, a veszprémi vár a tatárok ellen ugyan védelmet biztosított, ám néhány évtizeddel később Csák Péter, az ország akkori nádora kirabolta és feldúlta. A mohácsi vész után egészen új korszak kezdődött. Veszprém többször cserélt gazdát, 1552 és 1566, majd 1593 és 1598 között is török uralom alatt állt.
A 17-18. században a vár hol török, hol császári vagy magyar kézen volt. 1702-ben I. Lipót kiadta a parancsot Veszprém elpusztítására. Két évvel később a Rákóczi-szabadságharcban a kurucok oldalára álló várost Heister, a császári hadsereg parancsnoka és csapata kirabolta, majd felgyújtotta. A várnegyed újjáépítése így csak a 18. század közepén kezdődhetett meg. Az akkor elkészült barokk épületeket a jelenleg zajló, 35 ezer négyzetméter beépített és 10 ezer négyzetméter szabad területet érintő beruházásának köszönhetően a jövőben eredeti pompájukban csodálhatják meg az érdeklődők.
A feltárások során kiderült, hogy az elmúlt évszázadokban különféle módszerekkel próbálták megerősíteni a várfalakat. "A 16. századi török ostromokat megsínylette a veszprémi vár, de mivel sem idő, sem pénz nem volt a teljes újjáépítésre, fa-föld szerkezetű sáncokkal erősítették meg a középkori várfalat, ezeket ugyanis ágyúdombnak is lehetett használni. Érdekesség, hogy van egy olyan 1572-ből származó rajz, amely megörökítette ezeket a cölöpökkel megerősített földhalmokat. Több cölöphelyet is sikerült feltárnunk a Kanonoki Ház udvarán és a Piarista Rendháznál" - mondta Hegyi Dóra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Körmendy Ház pincéjében rábukkantak egy 17. századi ötszögletű bástya maradványaira is. Ezt a török hódoltság időszakában építették a vár északnyugati sarkára. A bástya belső kontúrját és egy korabeli várfalszakaszt a későbbiekben az épületbe látogatók is megtekinthetik. A Kanonoki Ház udvaráról pedig két, egymással párhuzamosan futó, de nem egykorú várfalrészlet került elő, amely arról árulkodik, hogy a középkori várfal külső oldalára egy újabb falat építettek, így próbálták ellenállóbbá tenni a várnak ezt a részét a támadások ellen.
A vár mozgalmas múltjára utalnak azok a muskétagolyók is, amelyeket szintén a régészeti feltárások során találtak a szakemberek. A muskéta, amely a mai lőfegyverek őse Magyarországon a 15. században jelent meg nagyobb számban, Mátyás király fekete seregének tagjai is ezt használták. A muskéta a 16-17. században is elterjedt maradt, bár korántsem volt könnyű kezelni. A várnegyedben több tucat különböző méretű muskétagolyót találtunk. Ezek között vannak olyanok, amelyeket soha nem használtak, de deformált golyók is, amelyeket biztosan kilőttek. A muskétagolyókat mindig ólomból készítették, egy fél öntőforma is előkerült - emelte ki az ásatásvezető régész.
A vár területéről előkerültek ágyúgolyók is, többek között egy kisebb méretű mozsárágyú golyója, de a régészek számos középkori, 14-15. századi nyílhegyet is találtak. Mint írják, a régészeti leleteket, amelyek a várhegy mozgalmas múltjáról tanúskodnak, a vár-beli Biró-Giczey Ház kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








