Kvíz: A 70-es években voltál fiatal, vagy csak imádod a retrót? Lássuk, mire emlékszel ebből a korszakból!
Mennyire ismered a hetvenes éveket? Retro kvízünkkel most felelevenítheted a korszak legnagyobb slágereit, filmjeit és eseményeit!
Mennyire ismered a hetvenes éveket? Retro kvízünkkel most felelevenítheted a korszak legnagyobb slágereit, filmjeit és eseményeit!
Szarmata kori település nyomai, török kori pénzérmék és egy épen maradt ágyúgolyó is előkerült az elmúlt időszak régészeti feltárásain Baján és Vaskúton.
A mai kvíz során az ország földrajzát, történelmét és kultúráját járjuk körül. Most tesztelheted, mennyit tudsz valójában Norvégiáról!
"A dekrétumokkal "kapcsolatban az a véleményem, amelyet Václav Havel is képviselt, aki bírálta a dekrétumokat" - mondta a politikus.
Te mit gondolsz, átmennél az érettségi vizsgán? A mai kvíz során ízelítőt kaphatsz a feladatokból, amik idén a diákok elé kerültek.
A szláv mitológia a szláv népek hitvilágának összefoglaló neve, mely sokkal kevésbé ismert mint a germán, a római vagy akár az egyiptomi mitológia.
Egy feladatnál két válasz is elfogadható lehet, egy másiknál pedig még a javítótanár is furcsaságot emelt ki.
A tanár szerint a kommunizmus szinte biztos pont volt, de a 19. századi eszméknél és egy karikatúránál már sokan elbizonytalanodhattak
A diákoknak a Rákosi-korszakról vagy I. Károlyról kellett esszét írniuk a hosszú feladatnál.
A TOP10 áprilisi kvízeink listáján 2026-ban az irodalmi kvízek domináltak, de népszerűek voltak a filmes, gasztro és egyéb kvízek is.
Mit kell tudni a töri érettségi előtt? Milyen feladatok voltak a történelem érettségi vizsgán 2026-ban? Hol található az idei feladatsor és a megoldások? Mutatjuk.
A média nemcsak tudósít a történelemről, hanem formálja is azt. A sajtószabadság napja alkalmából tesztelheted napi kvízünkkel, mennyire ismered a média legnagyobb pillanatait.
Valódi Balaton-szakértő vagy? Tedd próbára magad történelmi kvízünkkel, és tudd meg, van-e olyan mély a tudásod, mint a magyar tenger vize!
Te még emlékszel, mit csinált egykor a tímár, mi volt a varga munkája és mihez értett a szatócs?
A mai kvíz során Hollandiába kalandozunk. Te mennyire vagy tájékozott a holland történelem, kultúra, vagy éppen földrajz terén?
Mennyire ismered az 1986-ban történt nevezetes, csernobili atomkatasztrófa részleteit? Töltsd ki 10 kérdéses kvízünket, és teszteld a tudásod!
Érdekelnek a világháborús és hidegháborús helyszínek? Közelebbről is megnéznéd az egykori titkos katonai objektumokat, atomtárolókat, gigantikus föld alatti bunkereket?
Rekordáron, 670 ezer fontért (kb. 280 millió forint) kelt el a Titanic egyik túlélőjének mentőmellénye egy angliai árverésen.
A mai kvíz kérdései április történelmi érdekességeire és sorsfordító eseményeire vonatkoznak, teszteld a tudásod!
Új életet kap a horvátországi Zengg (Senj) egyik elfeledett első világháborús bunkere és több történelmi parti erődítménye.