Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Újabb budapesti lomtalanítás dátum derült ki: ez a kerület készülhet, júliustól viszik a lomot mind a 11 körzetben
A IV. kerületben, vagyis Újpest területén július második felében és augusztus elején lesz a lomkikészítési időszak. A 11 körzetre különböző dátumok vonatkoznak! Fontos, hogy a lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készíthetik ki a lomokat. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé - közölte a MOHU.
Már lezajlott a lomtalanítás az I., az V., a VIII., a XIII., a XXII. kerületben, Csepelen, Kispesten, vagyis a XIX. kerületben és Soroksáron, a XXIII. kerületben, valamint Kőbányán (X.) és Újbudán (XI.) is. A XV. kerületben június 15-től 29-ig viszik a lomokat, tehát itt még van hátra néhány körzet. Azt is közölte már korábban a MOHU, hogy a XVI. kerületben csak augusztusban lesz a lomtalanítás; a XIV. kerületben, Zuglóban pedig július 2-től 17-ig viszik el a lomokat. A legfrissebb közlés szerint pedig a IV. kerület, vagyis Újpest is sorra kerül a nyáron! Mutatjuk, hogy melyik körzetben mikor lesz pontosan a lomtalanítás.
A többi kerületre vonatkozó dátum még nem ismert. Minden eddig ismert dátumot ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, amelyet mindig frissítünk, ha újabb dátum derül ki. Ha ebben a cikkben nem találtad meg a saját kerületed, nézd meg a fenti linken, hátha már azóta a MOHU azt is közzétette!
Újpest lomtalanítás Budapest 4. kerület, 2025
- július 20. - augusztus 3.
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a 4. kerületben július 20. és augusztus 3. között lesz lomtalanítás. Újpest területén összesen 11 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
-
1. körzet: július 20., vasárnap
-
2. körzet: július 21., hétfő
-
3. körzet: július 22., kedd
-
4. körzet: július 23., szerda
-
5. körzet: július 24., csütörtök
-
6. körzet: július 27., vasárnap
-
7. körzet: július 28., hétfő
-
8. körzet: július 29., kedd
-
9. körzet: július 30., szerda
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
10. körzet: július 31., csütörtök
-
11. körzet: augusztus 3., vasárnap
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről
Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








