A hatóságok azzal vádolják Claudio Tapiát, az AFA elnökét, hogy több milliárd peso értékben mulasztotta el befizetni a kötelező járulékokat.
Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott halálos balesetet 2019 tavaszán a városban.
Horváth-Tóth Imola közölte, a bíróság halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett kilenc évre a járművezetéstől is eltiltotta. Az ítélet szerint a vádlott 2019. április 29-én reggel fél 7-kor Újszegeden a belváros felé tartott, az útkereszteződés előtt még legfeljebb 55 km/h sebességgel haladt. Amikor a jelzőlámpa pirosra váltott, nem állt meg, hanem intenzíven gyorsítva a kereszteződésbe hajtott, a már legalább hat másodperce tilos jelzést mutató jelzőlámpa ellenére.
A vádlott járműve 85 kilométeres óránkénti sebességgel akkor érkezett az útkereszteződésbe, amikor a haladási irányára merőleges sávokon már megindult a forgalom. A kereszteződésbe szabályosan érkező egyik jármű sofőrjének már nem volt reális esélye elkerülni a balesetet, így összeütközött vádlott kocsijával. A vádlott autója megperdült, elsodort egy a kerékpárúton szabályosan közlekedő biciklist, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.
Az ütközés következtében a kerékpáron ülő a helyszínen életét vesztette. A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek, a vádlott pedig súlyosan sérült. A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség három munkanapot tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére, míg a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése, illetve a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása érdekében fellebbezést jelentett be.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







