A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, Kirsty Coventry eddig a legvilágosabb jelzést adta arra, hogy Oroszország visszatérhet a 2028-as los angeles-i olimpián.
Még mindig eladó a salgótarjáni focistadion: a Pénzcentrum információ szerint a 350 millió forintért kínált létesítmény iránt hónapok óta gyakorlatilag senki nem érdeklődik, pedig még VIP lelátó is van benne.
Két hónapja bejárta a hír a magyar sajtót, hogy eladó egy magyar stadion. Amint arról elsőként a Pénzcentrum beszámolt, a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadion 1344 négyzetméteres komplexumáért 336 millió forintot kért a tulajdonos. A helyi focicsapat, a Salgótarjáni BTC bérlőként használja az arénát, a létesítmény és környezete egy magánszemély tulajdonában van. A csapat idén jutott fel a megyei elsőosztályból az NB III.-ba.
A stadion azóta is eladó, a vevői érdeklődés minimálisnak mondható – tudtuk meg Halász Vivientől, a létesítmény értékesítésével megbízott ingatlanközvetítőtől. Az Otthon Centrum szakembere a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a vételár azóta némileg emelkedett, azt ugyanis 900 ezer euróban határozták meg, így a forint hullámzó árfolyama befolyásolja a forintban meghatározott árat (a stadion jelenleg 351 millió forintba kerül).
Hozzátette: előzetesen jelentősen nagyobb érdeklődésre számítottak. A korábban elkészült fejlesztési terveknek köszönhetően ugyanis egy magas színvonalú sportlétesítményt lehetne létrehozni egy különleges környezetben, ami érdemi előnyt jelentene a térség sportéletében. Ráadásul a labdarúgást kiemelt figyelem övezi, jelentős támogatottsággal bír.
A közel 4 hektár alapterületű létesítmény idilli környezetben, a hegyek ölelésében fekszik, erdő határolja, így többféle fejlesztési lehetőség rejlik benne, számos szabadidős tevékenységre alkalmas. A képek alapján Magyarország legszebb fekvésű sportlétesítményei közé sorolható.

Az erősen felújításra szoruló területen jelenleg egy három szintes épület található – ez maga a klubház -, benne öltözők-fürdők, irodák, szertárak és a játékvezetői helyiség, a felső emeleten büfé és kiszolgáló helyiségek vannak. Legfelül egy VIP rész is helyet kapott, nagy terasszal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az épület fűtését és melegvíz-ellátását a városi távhő szolgáltató biztosítja, saját hőközponttal. A klubház mellet van egy fedett futófolyosó és egy salakos edzőpálya is, ami parkolóként is üzemeltethető.
Halász Vivien szerint korábban készült egy fejlesztési terv is: ezek alapján egy 5 ezer fő befogadására alkalmas stadiont terveztek, többek között modern klubház és VIP parkoló is fel van tüntetve benne.

Címlapkép és fotók: Pénzcentrum
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







