20 °C Budapest
Gurney in hospital hallway

Megszólaltak a barátai Gálvölgyi János állapotáról: fontos orvosi konzultáció jöhet pénteken

2023. május 12. 15:09

A barátai, szerettei szerint Gálvölgyi János nagy küzdő, erős ember, aki biztosan nem adja fel a harcot. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész szerda délelőtt lett rosszul, jelenleg is intenzív osztályon ápolják, lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban.

"Nagyon aggódom érte, nem tudom, mi lesz velünk" - árulta el szerda este a Blikknek elcsukló hangon a színész felesége, Gálvölgyi Judit, de talán bizakodásra adhat okot az, hogy a színész egyszer már visszajött a halál torkából, felgyógyulva egy korábbi, súlyos betegségből. A bulvárlap most a színész barátaival is beszélt.

"Optimista vagyok, mert János már volt hasonló helyzetben, de nagyon gyorsan talpra állt" – írta Facebook-bejegyzésében Havas Henrik. A magam részéről csak reménykedni tudok, és remélem, Vágó Pista után nem kell búcsúznom még egy kollégától, akivel barátok is vagyunk – tette hozzá a Blikknek a műsorvezető.

A Heti Hetes producere, Ónodi György, akit negyvenéves barátság köt Gálvölgyihez, szintén hisz a színész felépülésében.

Sokszor volt már beteg, de mindenből kijött, amiként ebből is kijön! Nem hiszem, hanem tudom, hogy nemsokára újra együtt isszuk majd a whiskey-t nálunk vagy náluk

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– jelentette ki határozottan. A producer hozzátette, pénteken a család tagjai konzultálnak az orvossal, akkor derül ki, mi következik.

A bulvárlapnak Farkasházy Tivadar is nyilatkozott régi barátjáról: "Nehezen tudnám elképzelni az életet egy tettre kész, örökké mosolygó Gálvölgyi nélkül. Sosem hagyott cserben, mindig számíthattam rá. Kevés lenne, ha azt mondanám, imádkozom érte. Az összes kollégámnak ezt ajánlom, mert az ilyenek emelik a szakmát " – mondta a humorista.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?